Blog- hogyan tovább?

Hello embik! Igen, még élek, sőt a blogot sem felejtettem el, csupán nem volt se időm, se erőm írni, de a következő rész folyamatban van. Ellenben lenne egy bejelentésem! Már elég régóta rágódom, hogy legyen vagy ne legyen, de mégis belekezdtem egy CSJ-s storyba. A következő webcímen tekinthetitek meg (az egyelőre üres) : https://teenagerwannabe.blogspot.com/?m=1
Köszönöm a kérdéseket, íme a válaszok:
-Mióta írsz? 
÷Olyan 4 éve kezdtem el foglalkozni az írással, mégpedig egy könyv képében (10 évesen nagyon elcsépelt dolgokat írtam :D)
-Miért pont Eldarya?
÷Szerettem volna egy saját történetet, de nem tudtam miről írni, így úgy döntöttem, hogy arról írok, ami utoljára volt megnyitva. Ez pedig épp az Eldarya volt.
-Szeretnél egyszer kiadni egy könyvet?
÷Igen. Nem írónak készülök, de ha kiadja az időm, akkor jó lenne valami olyat írni, ami elég jó ahhoz, hogy kiadassam.
-Van háziállatod?
÷Van egy törpe pincserem, Mazsola, aki már lassan 5 éve van velünk. Hiperaktív és a családtagokon kívül senkire sem ugat, de imádjuk.

Xx.Pixi

14.Utálat és együttérzés

~Ezarel szemszöge~

Nem szóltam semmit, csak bementem a helyiségbe.
-Jó hogy jössz!-szólt Ewelein, közben fel sem nézve.-Belekevernéd az arkánport a léthe-vízbe?
-Mi történt vele?-kérdeztem. Ha Miiko ezt megtudja...
-Gallytrot támadás-sóhajtott.
Odaléptem a polchoz, és levettem egy kis tálat. Beleraktam a port és hozzákevertem a vizet. A kék szín lassacskán tűzpirossá változott. Leraktam a szekrényre az ápoló mellé, és figyeltem a precízségét.
-Biztos, hogy gallytrot volt?-vizsgáltam meg jobban a sebet. A fognyomok egyértelműen az említett familiárishoz tartoztak, ám még senki sem mutatott ilyen reakciót egy szimpla harapásra.
-Valkyon hozta be, erről őt kérdezd!-legyintett, majd belekente a keveréket a sebbe.-Egyáltalán mit keresett az erdőben? A Menedék el van kerítve...
-Gárdista-cáfoltam meg az elméletet, miszerint egy megszökött menekült.-Történetesen az én gárdistám.
-Abszint gárdás, huh?-nevetett kis gúnnyal.-Akkor megérthetné, hogy nem megyünk meg nem szelidített familiárisok közelébe.
-Nem tudhatta-vettem védelmembe, talán azért, mert így, hogy nincs eszméleténél, bárki bánthatja.
-Ezarel mi ütött beléd? Arról vagy híres, hogy milyen magasak az elvárásaid, erre jön egy vadidegen, és teljesen megváltozik a véleményed. Ez nem te vagy-mintha szomorú lenne a hangja. Tudtam mi bántja. De eszem ágában sem volt felhozni a dolgot. Ahhoz én túl gyáva vagyok, és szerettem volna, ha ő is megfeledkezik arról, amiről meg kell feletkeznie.
-Olyan fiatalnak néz ki-tűnődött a volt gárda tagom.
-Lassan öregednek. Nevrával cukkolták egymást, ha minden igaz 3000 valamennyi éves.
-Tudom. De még mindig olyan fiatalos az arca. Hasonlít...
-Hasonlít Cleora, tudom-szívtam be élesen a levegőt. Tudtam, hogy mire akar kilyukadni és mérges voltam.-Ne kezdjük megint, jó?-masszítoztam az orrnyergem. Nem válaszolt, de legalább a látogatásom ideje alatt, nem is szólalt meg többször.
Miután elhagytam a gyengélkedőt új munkát kerestem magamnak. Leltároztam a laborban. Már felével kész voltam a dologgal, mikor valaki kopogott.
-Gyere!-kiáltottam.-Mi járatban, kollegina?-néztem meglepetten Roxannere. Bár együtt nőttünk fel, nem volt közöttünk különösebb barátság.
-Neked is napsütéses jó reggelt! Hoztam kávét-rakott le elébbem egy csészével.-Meg egy küldetést-tett le az asztalra egy borítékot.
-Milyen küldetés?
-Te és én. Valami alkímiai dolog, nem értek hozzá.
-És minek kellesz egy alkímiai feladathoz.
-Gondolom én, jobb, ha nem egyedül mész. Még a végén megtámad egy vad pimpel-csipkelődött.-Amúgy nem tudom, el sem olvastam.
-Scarlett-hágó, így már érthető a dolog. Szükség van pár driád könnyre, és gyúrható üveg sem ártana.
-Most komolyan, gyúrható üveg? Miért nem vesztek Purroynál?
-Vennénk, ha lenne-legyintettem lemondóan.-Mikor kell menni?
-Ma este hatkor indulunk. Ha minden jól megy, akkor délután háromra itthon is leszünk.
-Szóval megússzuk a báli szervezkedést.
-Nagyjából. Amalie hogy van?
-Honnan tudsz róla? Amúgy nem tudom.
-Valkyon-csettintett.-Mindegy, megyek. Ma én vezetem az edzéseket.-válaszul csak intettem, és belekortyoltam a kávéba.
~Amalie szemszöge~
A fejemet fájlalva keltem fel. Egy nagy teremben ébredtem, amiben sorban ágyak húzódtak. Egy halványkék hajú elfnő lépett hozzám.
-Hogy érzed magad?
-Fáj a fejem-pislogtam, hogy kitisztuljon a látásom.
-Az ezzel jár. De legalább a sebed jól van.
-Mi történt?
-Megtámadott egy Gallytrot, és megsebesültél. Szerencséd van, hogy nem lett nagyobb bajod-mondta, és a hangján hallatszott az ellenszenv, aminek nem nagyon értettem az okát.-Már kezd elmúlni a nyom. Már nem lila-bökött a vállamra, mikor is megállapododott a szeme a csuklómon virító tetováláson. Lehunytam a szemem,  majd szaggatottan kifújtam a levegőt. Az arcáról eltűnt a gúny, és emberiség vette át a helyét. Én kerültem a szemkontaktus, de éreztem, hogy ő továbbra is engem vizslat.
-Bekötöm, jó?-kérdezte, hangjában együttérzést véltem felfedezni. Láttam az arcán, hogy harcot vív önmagával, miközben fásliba tekeri a jelet.

13.Megmentő

Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. A szerelem. Azt hiszem ez az egyetlen téma amiről utálok beszélni. Nem akarok szerelmet. Egyedül is jól megvagyok. Ez valami eldaryai boszorkányság!
-Sziasztok!-ráztam meg a fejem végül, majd kirohantam. Nem azért, mert drámát akartam rendezni. Hanem, mert nem akartam, hogy lássanak összeroppanni. Kirohantam az épületből. Lendületből felhúztam magam a falra, és leugrottam. Olyan helyre akartam menni, ahová senki sem követ. Elég volt az az egy pillanat, míg megálltam körülnézni, hogy az emlékek rámtörjenek, és hogy a honvágy felordítson a lelkemben. Az ujjaimat összekulcsoltam, és a tarkómra szorítottam. Egész testemben remegtem. Mély levegő...1.2.3. Hallottam, ahogy valaki közeledik. Újra rohanni kezdtem, immár tudatosan az erdő irányába. Az ágak felszakították a bőrt az arcomon, valami megcsípett, és minden kőben megbotlottam. De én csak rohantam, mintha az életem múlna rajta. Nem akartam, hogy így lássanak. Ilyen szánalmasnak. Egyszercsak megtorpantam. Szórakozottan ácsorogtam, miközben a könnyeim az arcomat símogatták, és összegyűltek a kis gödörben a kulccsontom felett. Halvány mosolyra húztam a számat. Valahogy megnyugodtam. Mert ahogy összezárultak mögöttem az ágak eltűnt a külvilág. A külvilág, ami bánt. A külvilág, ami fájdalmat okoz. A külvilág, ami ellenem van. Sóhajtottam. Mi a fenének rohantam el? A monodrámám semmire sem jó, nem fogok vele elmenekülni a valóságtól. A gondolatmenetemet szöszmötölés szakította félbe, ami a mellettem lévő bokorból hallatszódott. Támadó pozíciót vettem fel, és vártam, hogy valaki kilépjen az ágak mögül, de ez nem történt meg. Helyette egy igencsak méretes, fekete, farkas szerű lény lépett elő. Nevra egy ilyenért hagyta el fél szemét. Rámvicsorgott, majd vonyított egyet, és rám vetette magát. Nem tudtam félkészülni. Az egész súlyával rám nehezedett, ezzel is leszorítva a földre. Kezeimet védekezésképp az arcom elé szögeztem. Hiába lehetek bátor egy templomos lovaggal szemben, ha minden nagy testű állatfélétől rettegek. A fogait mélyen a húsomba fúrta, mire beharaptam az alsó ajkam. Hallottam, hogy valaki felém rohan, de az imént emlegetett külvilág kezdett elhomályosodni, a szemeimre fekete ködként hullott az álom.
~Valkyon szemszög~
Futottam, mint minden reggel, de arra nem számítottam, hogy valami kizökkent a rutinomból. A Nap még alig kelt fel, mikor egy vonyítás zengte be egész Eelt. Egy gallytrot vonyítása. Idegesen rohantam az erdő irányába. Már egy hónapja nem volt riasztás, de meglettünk volna nélküle. Mire beértem már nem találtam ott az állatot, csak azt a lányt tegnapról. Nem voltak komolyabb sérülései, néhány karcolás és zúzódás, de a vállán lévő harapás aggasztó volt. Átdobtam a vállamon az ájult lányt, és már indultam volna, mikor megakadt a szemem valamin. Egy ezüst, medálszerű dolognak tűnt. Meg sem néztem tüzetesebben, csak felkaptam, és visszaindultam a HQ-ra. Bekopogtam a gyengélkedőre, bár ezt csak udvariasságból tettem. Eweleinből még azt is kinézném, hogy nem alszik.-Mondd csak...-néztem rá, ahogy beléptem-a gallytrot harapás mérgező?
-Nincs hivatalosan jelentett eset, de bármi lehetséges-sietett oda.-Ez meg ki?-vizslatta lány arcát.
-Amalie, weberi karakura. Tegnap érkezett. Megharapták a vállát-böktem a sebre, ami körül egy lila folt ékeskedett, és több ere is feketének tűnt.
-Szerintem intolarenciája van.
-Kihagytam az egészségügyet, szóval ezzel nem sokat mondasz. Ellenben jelentést kell írnom Miikonak az esetről, úgyhogy ezt is beleírom.
-Mit? Hogy lógtál egészségügyről?-rázta meg a fejét.
-Nem. Hogy intolarenciája van. Fura egy teremtés.
-Mindenkinek vaj van a füle mögött-vonta meg a vállát, miközben nekilátott fertőtleníteni a sebet.
Kiléptem a folyosóra, mire a kék hajú kollégámba botlottam.
-Valkyon-köszönt. Végig néztem magamon, de nem tűntem mézescsupornak, így nem értettem mi ez a mosoly.-Mondd, nem futottál össze Amalieval?
-Épp az imént vittem be a gyengélkedőbe-mondtam szűkszavúan.

12.Diligitis Macram

Fura lány vagyok, de nem várom, hogy bárki is elhívjon. Persze táncolni szeretnék, de elmenni nem. Túl komplikált lennék? Előfordulhat. Kinyílt az ajtó, és pár pillanat múlva a földön feküdtem, miközben valaki rámnehezedett. Azt hiszem azért vagyok folyton a padlón, mert innen már nincs lejjebb.
-Miért kell folyton rámesned?-ütlegeltem az elfet.
-Miért álltál meg az ajtóban?-kérdezte, miközben lefogta az őt verő kezem. Jogos kérdés volt.
-Mindegy, csak szállj le rólam!-hisztiztem. Felállt és nyújtotta a kezét. Bezzeg most egy idegesítő vigyor ült az arcán, de tegnap még hozzámszólni is félt. Megragadtam a kezét, és felegyenesedtem.
-Megjegyzem-kezdte.-Pont meg akartalak keresni. Nem gondoltam, hogy megtalállak-vakarta a tarkóját.
-Jó, nagyon király ez a monológ dolog, meg minden, tőlem aztán majd folytathatod, de inkább azt mondd meg, hogy miért jöttél utánam, fél perccel azután, hogy kiküldtél.
-Miiko keres.
-És ezt nem tudtad volna akkor elmondani, mikor bent voltam? Egy-két kék foltot megúsztam volna-puffogtam. Megvonta a vállát. Ha szemmel ölni lehetne...
-Gyere-intett a fejével, és elindult egy irányba. Megtorpantam.
-Te meg mégis minek kísérsz el?
-Még a végén eltévedsz, aztán meg rám fogod!
-Nonszensz-ráztam a fejem, majd utána mentem.
Benyitott egy hatalmas terembe. A teremben a hajnali homály ellenére is világosság volt. A helyiség közepén egy hatalmas, világító, kék...kő volt. Nem nagyon értettem a funkcióját, így megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, ami nehezen ment, mivel a kékség vonzotta a tekintetem.
-Amalie?-lépett ki mögüle az emlegetett kitsune.
-Igen?-kérdeztem vissza, mert nem nagyon tudtam mivel válaszolni a nevemre.
-Szerettem volna beszélni veled a...-kezdte, de elakadt. Megráztam a fejem, és vártam, hogy folytassa, de ez nem történt meg. Ijedten meredt a hátam mögé. Már épp felkészültem, hogy szétrúgjam a mögöttem álló mumus fejét, de mikor megfordultam, rá kellett jönnöm, hogy szó sincs semmilyen mumusról. A mögöttem tornyosuló kő kéken izzott, amit akkor még nem csinált, mikor beléptem. Miért történik minden, akkor amikor én betoppanok valahová? Lustálkodhat az őrördögöm! Hirtelen egy fehér fényesség övezte a világító sziklát, és egy női alak libbent elő a semmiből. Lépkedett, de olyan könnyeden sétált, hogy úgy tűnt, mintha a talpa nem is érintené a talajt. Egész közel lépett hozzám, én pedig nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, így csak álltam földbe gyökerezett lábakkal, és vártam, hogy mi fog történni. A nő megfogta a bal csuklómat, két keze közé vette, de közben végig a szemembe nézett. Mintha a pillantása a csontomig hatolt volna, mintha látta volna a lelkemet. Egy halovány mosoly kiséretében távozott.
-Ez meg mi a fészkes fene volt?-kérdeztem idegesen.
-Mit akarhatott?-nézett Miikora Ezarel.
-Mutasd a csuklód!-utasított a róka. Odanyújtottam a bal alkarom. A lány kigülyvedt szemekkel nézett a kezemre. Reakcióját figyelve, az én tekintetem is levándorolt az odanyújtott végtagomra. Ahogy megpillantottam, úgy éreztem magam, mint akit fejbe vágtak.
-Mi a Jó Démon ez?-kérdeztem kétségbeesetten, miközben a kitsune és az elf között kapkodtam a fejem. Nem is tudom, hogy a sírás vagy az ájulás kerülgetett. A pulzusom az egekbe szökkent, a szívverésemet hallottam a fülemben, és az idegeimen zongorázott valamelyik agylakóm. A kékhajú közelebb lépett, amikor meglátta a róka elszörnyedt arcát. Már-már óvatosan nézte meg a kezem, majd le is engedte. Nem mondott semmit, még akkor sem, amikor leengedte a kezem.
-Ez mi?-kérdeztem újra, mostmár kevésbé hisztérikus hangnemben. Legalábbis úgy terveztem.
-Diligitis Macram-suttogta Miiko.
-És ez mire jó?-informálódtam, mert egy latin névvel nem lettem okosabb.
-A szívnek ki kell egészülnie-magyarázta.-Az azt fogja jelezni, hogy megállapodhatsz az mellett, aki kiegészíti.
-Mármint?
-Mármint jelezni fogja az igaz szerelmet-mondta, mire valami elgyengült, vékony és elég pszihés vihogást hallattam.
-Igaz szerelem? Most komolyan?

11.Bálcsevej

Körbetekintettem, de mivel még túl korán volt, senkivel sem találkoztam. Minden mindegy alapon, benyitottam egy ajtón. Egy hatalmas teremben találtam magam, ahol sok asztal húzódott. Senki sem volt bent, így sarkon fordultam. Őszintén, nem is tudtam kit keresek hajnalok hajnalán. Megpróbáltam memorizálni az útvonalat. Lenyomtam a kilincset, és újra kiléptem az aulaszerű helyiségbe. A lépteim vízhangot vertek, ahogy egy másik ajtóhoz igyekeztem. A kezem megpihent a kilincsen, és reméltem, hogy most jó bejárat előtt állok. És bingó! Odabenn félhomály honolt. A polcokon sorakoztak az üvegcsék, fiolák és kémcsövek. A helyiségbe lépve felfigyeltem egy olyan apróságra, ami idáig elkerülte a figyelmem. Mégpedig az, hogy nem egyedül vagyok a helyiségben. A békésen szuszogó elf az asztalra borulva aludta az igazak álmát. Magamban elfojtottam a kuncogást, és a lehető meg csendesebben léptem közelebb. Kék haja alól kilógott pár papír. Az egyiken hatalmas betűkkel az állt, hogy:JELENTÉS. A kíváncsiságom győzött, így óvatosan kihúztam a lapot. A 'gárdavezérem' kacskaringós írása kanyargott a sorokon. Kihúztam egy széket és lehuppantam mellé, majd billegve olvasni kezdtem. Mindenféle információk voltak rajta, helyek, számomra ismeretlen nevek, időpontok. Leraktam a lapot, és folytattam a billegést. Kár, hogy nem úgy sikerült a gyakorlat, mint terveztem, így pár másodperc múlva hatalmas csörömpöléssel zuhantam a padlóra, felkeltve ezzel a mellettem bóbiskoló elfet. Meg úgy egész Eel-t. Csak hozom a formám.
-NEM!-ordította Ezarel, a szívbajt hozva rám. Nem tudom mit álmodhatott...talán jobb is.-Te meg mit keresel itt?-ébredt fel teljesen.
-Nem bírtam aludni-vontam meg a vállam.
-És ezért belopóztál, hogy nézhess miközben alszom. Mi vagy te, valami pszichopata?!-húzott fel a földről.
-Most jöttem, és nem néztelek-ellenkeztem.-Csak gondoltam szólok, hogy mától én is boldogítalak-villantottam rá egy széles mosolyt.
-Abszintos lettél?-kérdezte kissé meghökkenve, mire bólintottam.-Az uruborosz, aztán ez. Összezavarsz.
-Ez még semmi-legyintettem.-És van valami amiben segíthetek?-kérdeztem, leginkább udvariasságból.
-Erről jobb lenne Kerót kérdezned-szólt hanyagul.-Gondolom akad tennivaló a bállal kapcsolatban.
-Bál?
-Bál. Ünnepély. Szoktak táncolni rajta, meg inni...Nevra vedelni, de az mellékes.
-Tudom mit jelent az, hogy bál. Csak azt nem, hogy milyen-tördeltem az ujjaimat. Csak ne legyen kötelező a részvétel.
-Ja, hogy úgy. Holnapután lesz a Megalakulás ünnepe, amire bálat szoktunk szervezni,-hadarta fontoskodva.-és ilyenkor relytélyes módon mindig történik valami, ami miatt Nathalee nem tud résztvenni rajta, így magam kell megoldanom a dolgokat.
-Hogy érted azt, hogy megoldod a dolgokat?-vontam fel fél szemöldököm. Bár semmi xinért nem vallottam volna be, de elkezdett érdekelni, hogy milyen is egy eldaryai bál.
-A gárdavezérek szokásosan a tiszteket viszik a bálba, és velük táncolják el a nyitótáncot. Így nekem kéne vinnem Nathet. Csakhogy ő nem tud táncolni, így mindig tesz valamit az ellen, hogy el kelljen jönnie. No, nem mintha olyan nehéz lenne párt találni!-nevetett fel, értékeltetve, hogy ,,tapadnak rá a nők", bár ebben én kételkedtem. Az egyetlen dolog, ami ebben a férfiben érdekes volt számomra, a fiatalsága.-De már évek óta csak az abszint gárda szegi meg a hagyományokat-húzta el a száját.
-Szóval, ha jól értelmezem-kezdtem.-Ez az egész megalapulás vagy minek az ünnepe, arról szól, hogy nagyon fura, hagyományokat követve csináltok mindent, táncoltok, és leisszátok magatokat a sárgaföldig.
-Az utóbbi rám nem jellemző-rázta a fejét. Álszent.
-Hazudj két nagyobbat-nevettem fölényesen, jelezve, hogy engem nem tud átverni. Forgatta a szemeit.
-Ha mást nem akarsz, már mehetsz is-terelt ki.
-Így lesz. További szép...-akadtam meg.-álmokat-integettem az ujjbegyeimmel, majd kivonultam a teremből.
Egész kíváncsi lettem ezzel az egész bál üggyel kapcsolatban.

10.Beilleszkedni könnyű?

-Amalie-néztem a lány szemébe-Byrne-tettem hozzá. A kitsune végigmért, aztán a szemembe nézett, és mintha egy halvány mosoly futott volna végig egy röpke pillanatig az arcán.
-Ismertem a szüleidet-mondta végül.-Hogyan kerültél ide. Tudtommal Delilah és te Webe...-kezdte, de mielőtt még végigmondta volna, félbeszakítottam.
-Delilah meghalt-néztem mélyen a szemébe.-Engem pedig elátkoztak.
-Ohh...mikor érkeztél?
-Három után találtuk meg Aprillel az erdő szélén-mondta Roxanne.
-És miért nem hoztátok hozzám?-vonta fel a szemöldökét a feketehajú.
-Elláttuk, aztán velünk maradt. Csak szenvedne a menedékben.
-De akkor is szólhattatok volna, hogy beosszuk! Ez így nincs rendjén.
-Mostmár úgy is mindegy. Tudod nem kell rágódni a múlton-mondta a faelienne kissé gúnyosan.
-Mindegy. Keró beosztja és kész.
Mivel rájöttem, hogy ma már valószínűleg nem alszok, a kitsune után mentem. Ő elsétált velem egy nagy, díszes ajtóig, aztán otthagyott. Kedves teremtés. Mindenféle jelzés nélkül beléptem. Az unikornis, akivel már egyszer találkoztam, egy adag papír fölé görnyedt, és az érkezésemre összerezzent.
-Nathalee?-nézett rám.
-Nem épp. Amalie vagyok-billentettem el a fejem.-A 9 farkú rókalány küldött, hogy ossz be-vontam meg a vállam.
-Miiko? De hát te nem is Eelből vagy.
-Weberből jöttem. És itt ragadtam.
-Ülj le-törte meg végül a csendet, ami az utolsó mondatom után állt be. Kinyitott belőle egy fiókot, és kihalászott belőle egy pergament. Kérdéseket tett fel. Volt pár dolog amiről már hallottam, de mindig csak úgy ítéltem meg, hogy ,,ez is Eldarya". Lehet jobban kellett volna rájuk figyelnem. Mindegy, végül csak túlestünk rajta. Unottan kopogtattam a körmeimmel az asztalon, amígy vártam, hogy ez a Keró kalkuláljon.
-Az abszint gárdába kerültél-mosolyodott el.
-Ez valami alkoholisták gyülekezője?-fintorogtam, mert az abszintról rögtön az alkohol jutott eszembe.
-Nem. Az alkimista gárda.
-Remek!-tapsikoltam. Igazából a legkevésbé sem érdekelt a dolog, inkább aludni szerettem volna, bár annak már lőttek.-Akkor most mehetek?
-Még van egy másik teszt. Az alapján kapni fogysz egy familiárist.
-Nem áll szándékomban vigyázni rá. Nem illek abba a szerepbe.
-De ez egy fontos dolog.
-De tényleg nem szeretnék. Olyannak adj, aki tudna róla gondoskodni. Én az állatokat megenni szeretem, nem nevelni-ráztam meg a fejem, majd mielőtt még válaszolhatott volna, elsiettem. Magamban átgondoltam az útvonalat, és visszasétáltam a befogadóm szobájába. Az üresen állt. Gondolom megejtették a találkát Nevrával. Levetettem a cipőm, és leültem törökülésbe a padlóra. Azt hiszem a sors keze van abban, hogy odakerültem, ahova. Roxanne 10 perccel utánam érkezett. Felkapcsolta a villanyt, hogy ne legyünk félhomályban.
-Na! Hova kerültél?-kérdezte mosolyogva.
-Az abszintba-rajzoltam köröket a padlóra az ujjammal.
-Ezarel lesz a gárdavezéred, és Nathalee a tiszt. De nem fogtok egész nap kísérletezgetni, ne aggódj-nevetett, mikor meglátta az arcom. Hát, mit ne mondjak, az elflány szobája nyomot hagyott bennem.-De holnap azért szólj nekik. Valószínűleg a laborban lesz legalább az egyikük.
-Rendben-mosolyogtam rá, hogy ne tűnjek túl komornak.
-Megágyazok neked, és alhatunk-nyitotta ki a szekrényét, majd kivett belőle egy sötétkék ágyneműt. Pár mozdulatába telt, és máris volt nyugvóhelyem a fal mellett lévő kanapén. Ledőltem, de természetesen nem tudtam aludni. Nyitott szemmel bámultam a plafont. Azon kattogtam, hogy vajon a rókalány mennyit tud rólam, és, hogy mi az oka annak, hogy pont az alkimisták közé kerültem. Azt hiszem ezekre a kérdésekre nem kapok választ.
Mivel egy szemhunyásnyit sem aludtam, már hajnalban talpon voltam. Ahogy láttam a Napot felkelbukkani, kibújtam a takaró alól, és a lehető legcsendesebben kilópództam a szobából. Ez mind szép és jó, csak az a helyzet, hogy innen nem nagyon tudtam hova menni. Elindultam abba az irányba, amerre tegnap mentünk Miikoval. Egy hatalmas teremben találtam magam, ahonnan rengeteg ajtó nyílt. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam.

9.Eel

Ezek az információk még Nevrának is újak voltak. Sosem tudta, hogy milyen viszonyban vagyok Naellel, és hogy Rosierrel még mindig tartom a kapcsolatot.
-Szövetség?-kérdezte végül April, aki nagynehezen felöltözött, így elindulhattunk.
-Kötöttünk egy szövetséget, miszerint bármelyikünk eltűnik, nem keressük.-szóval véglegesen itt ragadtam.-suttogtam.-Ha már itt tartunk...-kaptam észbe.-Én meg mégis hol a pokolban fogok aludni?-informálódtam.
-Rox-kezdte el April és Nathalee egyszerre, amolyan ,,a te ötleted volt" stílusban.
-Nálam!-jelentette ki a faelienne.-Bár az nem a pokol, de remélhetőleg megfelelnek majd a feltételek!-kacsintott.
-Köszönöm!-mosolyogtam rá.
Az út további részében a fiúk diskuráltak valamin, de April valamilyen ismeretlen nyelven rájuk szólt, úgyhogy elhallgattak. Gondolom én, olyanról volt szó, amiről nekem nem szabadna hallanom, bár nem is figyeltem. Visszaértünk a falhoz, aminél Roxannékkel is voltam. Először Nevra, aztán Valkyon másztak be, és a többiek is sorban. Csak Ezarel maradt mögöttem. Már épp fel akart segíteni, de én elrugaszkodtam a talajtól, és felkapaszkodtam a falra. Mivel én voltam fent, lenyújtottam a kezem az elfnek, és felhúztam a falra. Egyszerre ugrottunk le.
-Amalie!-szólított meg a fiú, és kicsit idegenkedett még a nevemtől.
-Igen?-fordultam hátra.
-Beszélhetünk?-kérdezte, és a hangjában volt valami fura. Talán félelem. Lelassítottam, így direkt lemaradtunk.
-Te...-kezdte-igazából nem teljesen vagy karakura, ugye?-bökte ki végül, megálltam.
-Miből veszed?-ködösítettem.
-Az uruborosz-súgta. Szétnéztem. A többiek nem figyeltek.
-Erről nem szeretnék beszélni. Valamikor máskor. De most még nem!-bólintottam. Rámsandított, mire én egy bíztató mosolyt villantottam, és sietősebbre vettem a lépteimet.
-Miiko meg fog ölni-idegeskedett April.
-Engem vagy téged?-kérdeztem szórakozottan.
-Mindenkit.
Lefordultunk ugyanarra a folyosóra, mint amikor Nathalee szobáját kerestük. Mindenki elvonult a saját szobájába, én meg mentem Roxanne után.
A szoba élénk piros volt, és a falon narancssárga fények táncoltak, ahogy besütöttek az ablakon.
-Adok egy törölközőt. Elmegyünk tusolni!-jelentette ki, majd egy fehér anyagot nyomott a kezembe. Felkaptam egy váltásruhát, és követtem a faeliennet. Néhány folyosónyira voltak a tusolók. Mikor a fehérhajú kinyitotta az ajtót, elképesztő mennyiségű pára áramlott ki.
-Bah! Mire megszárad a hajam-fintorgott Rox. A haja a fenekéig ért.
-Ne is mondd!-nyavajogtam én is, a derékig érő loboncommal.
Rox bement egy fülkébe, de mivel annak folyton kinyílt az ajtaja, én ott járőröztem. Nekidöntöttem a fejem a kabin ajtajának, és úgy várakoztam. Szándékosan hátat fordítottam a teremnek. Egy nagyon érdekes érzés kerített hatalmába. Az otthonérzet. Pedig a honvágy szabályosan leláncolt. Mások bizonyára akadékoskodnának, és bemesélnék maguknak, hogy ez az egész csak egy álom. De én nem. Én realista vagyok. Vagy csak fáradt-mosolyodtam el. A faelienne kinyitotta az ajtót, és tiszta ruhákban, csöpögő hajjal vigyorgott rám.
-Milyen jó kedved van.
-Fáradt vagyok-vontam meg a vállam mosolyogva, majd beléptem a kabinba. Mehettem volna egy olyanba, aminek jó a kilincse, de tartottam attól, hogy akkor Roxanne nem vár meg. Épphogy megeresztettem a vizet, párbeszéd zaja ütötte meg a fülem.
-Miiko hívat!-szólt egy hang.
-Nem érek rá!-vágta rá Roxanne.
-De nagyo...
-Nem érek rá!-ismételte higgadtan.
-Azért...
-Majd elmegyek, Keró, ha lesz időm. De most nincs-sóhajtott.
Levettem a törölközőt, és megpróbáltam minél több vizet felitatni vele, majd felrángattam magamra egy nyári ruhát. Hallottam az ajtó csukódását, így nyugodt szívvel léptem ki.
-Nyugodtan mehetsz-szóltam a lánynak.
-Veled mi lesz?
-Alszok...vagy inkább megpróbálok.-válaszoltam, aztán kiléptünk a folyosóra.
-Roxanne!-szólt egy éles, női hang. Mindketten megfordultunk. Egy fekete hajú nő állt előttünk. A 9 farkú róka-konstatáltam.-Hívattalak!
-Tudom.
-Akkor meg?
-Tusoltam-vonta meg a vállát hanyagul.
-Te meg ki vagy?

8.Ki vagyok?

~Ezarel szemszöge~

Karakura!-ugrott be. De mit keresne itt? Újra az irányába tekintettem. Hajzuhatagát egy könnyed mozdulattal kiemelte a vízből, és kontyba fogta. Pont háttal állt, így megláttam a tarkóján a pentagrammát. Szóval biztosan karakura.
-Elbambultál-bökött meg Valkyon. Megvontam a vállam.
-Te is szoktál-mondtam végül. Feltápászkodtam, és mindketten belesétáltunk a víz sekélyebb részébe.
A hűs áramlat miatt éreztem, ahogy a bordáimon egyfajta áramütés szerű hidegrázás halad végig. Karbatett kézzel ácsorogtam, mikor valaki hozzám szólt.
-Csak nem szégyenlős vagy?-vigyorgott rám Amalie.-Ugye tudod, hogyha nem mozogsz, nem is fogsz felmelegedni?-ingatta a fejét.
-Hideg a víz.
-Mert úgy állsz ott, mint egy fa!-kiáltotta át a folyót. Hallottam, ahogy Nevra, és April egyszerre teszik hozzá a mondathoz, azt a bizonyos 'sz' betűt.-Nem tudsz úszni?
Több se kellett. Elrugaszkodtam, és beljebb mentem, majd amikor elértem a legmélyebb pontot, úszni kezdtem. Elúsztam a lányig, majd megragadtam a derekánál, és lerántottam a víz alá. Eleinte kapálódzott, aztán abbahagyta. Rémülten jöttem a víz felszínére, és kirántottam őt is.
-Megfulladtál?-lökdöstem a lányt. Úgy tűnt, eszméletlen, így csak még jobban bepánikoltam.
-Megfojtottad?-hallottam egy ijedt sikolyt mögülem, majd a következő másodpercben egy hatalmas ütés érte az arcom. Amalie kiugrott a karjaim közül.
-Nekem te csak ne!-nevetett fel harsányan.-Amúgy nagyon megütöttelek?-ráncolta idegesen a homlokát, látva, hogy a kezének a nyomát masszírozom.
-Nem, nem. Erős vagy-bólogattam, de azért megnyugodtam, hogy nem fojtottam meg.-De ezt még visszakapod!-ráztam meg fenyegetően a mutatóujjam.
-Azt próbáld meg!-kacagott fel, majd felém csapott egy adag jéghideg vizet. Erre már mindenki fröcskölni kezdett mindenkit. Fura volt ez az egész. Roxannék mindig szerveznek valamilyen programot, de nem sokszor megyek el. Most viszont rögtön úgy kezdte, hogy itt az ,,új lány", és a kíváncsiságom győzött.
~Amalie szemszöge~
Hullafáradtan kászálódtam ki a partra. Nem is tudom. Annyira más volt ez az egész. Régen Naellel és Rosierrel is úsztunk, de ez most nem olyan. Furcsának tartottam, hogy így ,,befogadtak". Persze ez még mindig jobb, mintha megijedtek volna, vagy neadjdémon megpróbálnak megölni. Mondjuk Ezarelnek (időközben megtudtam a nevét) volt rá lehetősége. Igaz ők nincsenek tisztában vele, hogy én simán végigélném az életem a víz alatt, de inkább maradjunk a ,,majdnem megfulladtam" verziónál. Nekik megnyugtatóbb, és én biztonságban tudhatom a titkom. Persze Nevra tud a humunkuluszi származásomról, és talán April is megsejtett valamit, de az még nem a teljes igazság. Megráztam magam, és kicsavartam a vizet a hajamból.
-Orákulumom, de hideg van!-toporzékolt April egyhelyben.
-Téli gyerekek nem fáznak!-vágta rá Roxanne.
-De igen!-toporgott tovább a lány.
Felrántottam a nyirkos bőrömre a pólót, és visszavettem a nadrágom is.
-Mondjuk, öltözz fel!-néztem a farkasra, aki továbbra is fehérneműben fagyoskodott.
-Azt amúgy tényleg nem ártana!-ráncolta a homlokát Nathalee, mire April mindkettőnknek megmutatta a leghosszabbik ujját. Megcsattogtattam a fogaimat, jelezve, hogy ha sokáig elém tartja, az ő ujját eszem vacsorára.
-Apropó-nézett rám Valkyon.-Most akkor melyikőtök Nath?-kapkodta a fejét köztem és az elflány között, mire mindketten vihogni kezdtünk.
-Melyikünk néz ki Nathnek?-kérdeztem vissza, mire Rox ikre is elmosolyodott, majd megölelte az igazit.
-Az oké, hogy ő Nathalee-bökött Ezarel a lányra.-De te pontosan ki vagy?
-Amalie Byrne-kezdtem, és megpróbáltam e legleegyszerűsítettebb verziót elmondani.-Weberből jöttem, Nevra szülei neveltek fel, már ha 2876 éves kortól lehet valakit nevelni...karakura vagyok, és az összvissz amim maradt, az a volt szeretőm, és a halott nővérem barátja, de ők ottmaradtak Weberben, és a szövetség miatt nem is fognak keresni-tértem el a tárgytól.-A lényeg, hogy lidércek támadták meg a szülőhelyem, és így kerültem ide. Soha többé nem térhetek haza.

7.Víz

Itt az új rész. Előre vagyok vele, és ezt már nagyon ki akartam tenni :D Jó szórakozást!

-Mi az?-kérdezte Nath. Én is rájöttem, hogy mi a baja Aprilnek.
-Ahogy a szobádba tartottunk, összefutottunk Valkyonnal-kezdte a youkai.-És azt mondtuk neki, hogy Amalie te vagy-harapta be idegesen a száját. Nathalee az ég felé fordította a tekintetét.
-Komolyan nem tudtatok jobbat kitalálni?
-Siettünk, nem akartunk másokkal összefutni!
-Mindegy...majd kitalálunk valamit-rázta meg a fejét.
Trappolást hallottunk a hátunk mögül, majd egy lökést éreztem. Aztán pillanatokkal később már az avarban találtam magam, és valaki rajtam feküdt.
-Idióta!-hallottam egy idegen hangot, aztán Nevra vihogását.
-Nem tudom kinek van kék haja, de megtenné, hogy kiveszi az arcomból?!-mocorogtam.
-Bakker, Amalie, jól vagy?-kérdezte Nevra, amiből arra következtettem, hogy ő lökte rám az illetőt.
-Jobban lennék, ha látnék-mondtam cinikusan. A rajtam fekvő személy felkelt, ezzel kivéve a kék hajzuhatagát az arcomból. Egy férfi kezet láttam meg először. Megragadtam, és hagytam, hogy felhúzzon.
-Bocs-szólt enyhén flegmán az (a hegyes füleiből ítélve) elf, majd Nevra felé fordult, és szikrákat vetett a tekintete. Rájukhagytam. Majd még úgy is elszámolok ezért Nevrával. April arrébblökött pár ágat, amik alatt átléptünk. Amikor megláttam a tájat, eldöntöttem, hogy mi a kedvenc helyem egész Eldaryában. Minden zöld volt, csak a vízesés csapta hullámok vertek fehér habot, ahogy beleérkeztek a lassú folyású folyóba. A levegőben érezni lehetett a pára és a friss oxigén keverékét. Lerúgtam a bakancsom, és mezítláb sétáltam tovább.
-Miben fürdünk?-kérdeztem, mire 6 szempár szegeződött rám. Jobbaninkább 5 és fél, mert Nevrának csak egy szeme van.
-Alsóneműben-rázta meg a fejét April, mintha ez csak magától értetődő lenne.
-Csak nem szégyenlős vagy?-kérdezte az a férfi, aki az imént rámzuhant. Eleresztettem a fülem mellett a megjegyzését. Ledobtam a táskám egy rönkre, és melléraktam a lábbelimet, meg a kabátom. A lányok követték a példámat. Roxanne megállt előttem.
-Segítesz?-kérdezte a vállvértjére bökve. Kioldottam a szíjat, és ugyanezt megismételtem a másik oldalon is. A faelienne lerángatta magáról a védőfelszerelést.
-Bassza meg!-hallottam Aprilt.
-Mi lett?-kiáltottam oda.
-Hideg a víz-mondta. Most tűnt fel, hogy ő már a folyóban áll, és pár a méteres távolságból pont láttam, hogy hóka bőre tiszta lúdbőr.
-Ez ki?-hallottam közben a fiúk diskurálását, akik közül ketten is igencsak felém tekintgettek, próbálva kideríteni, hogy ki lehetek. Mintha csak nem hallottam volna, lerántottam magamról a fölsőt, kigomboltam a nadrágom, és lerángattam. Mielőtt még a vízbe léptem, utoljára megszorítottam a szalagot, a fűzős melltartómon, aztán bokáig álltam a vízbe. A youkai nem hazudott, a folyó valóban hideg volt, de nem kellett sok idő, hogy megszokjam. Már combig voltam a vízben, mikor meghallottam Nathaleet.
-De kockás a hasad!-ámult, mire felnevettem.
-Tudom!-kuncogtam tovább az arckifejezésén. Persze a megjegyzésére a többiek is vetettek egy pillantást a hasamra, aztán tették tovább a dolgukat, nyugtázva, hogy vannak kockáim.
-De jól tartod magad, a korod ellenére!-rögött rám Nevra, miközben lehúzta a kesztyűjét.
-A 3458 még kevés!-legyintettem.-Nem mellesleg barnulhatnál egy kicsit. Úgy nézel ki, mintha a hullaházból szedtek volna!-vágtam vissza.
-Érzékeny a bőröm-vonta fel fél szemöldökét.
-Meg csillogsz a napon, mi?!-öltöttem rá a nyelvem, direkt piszkálva az Alkonyattal.
A víz nem volt mély. Vagy csak én vagyok magas. Igaz, az a víz ami nekem mell alá ért, Roxanne köldökéig ért csak el. Lassú léptekkel megindultam a vízesés felé.
~Ezarel szemszöge~
Amalie. Ennyit tudtam róla. Sem ő, sem Nevra nem válaszoltak a kérdéseimre. Karcsú alakja szántotta a vizet. Biztos voltam benne, hogy nem Eelből van. Hosszú, szőke tincseit a füle mögé simította, így látszott, hogy a fülének van egy enyhe vágása. Nem olyan erősen mint az enyém, vagy Nathalee-é, de még csak Nevráéra sem hasonlított. Nem lehet sem elf, sem vámpír. Faelienne sem lehet, nekik nincs hegyes fülük.

6.Ismerős arcok

-Nem akarok beleszólni, de ti honnan ismeritek egymást?-szólt April.
-Ő a legjobb barátom...-böktem Nevra felé, és közben azon gondolkodtam, hogy befejezzem-e a mondatot, de Nevra felém tekintett, így nem tettem hozzá semmit. Ezekszerint jobbnak látja, ha mások nem tudnak meg többet rólunk.
~Nevra szemszöge~
Tisztán él annak az éjszakának az emléke a fejemben, amikor megismertem.
-Visszaemlékezés-
Tudtam, hogy vele kell összeházasodnom, de előtte sosem találkoztunk. Nevetett, de a szeme szomorú volt. Karon ragadtam, és kirángattam a tömegből. Idegesen kapálódzott, látszott, hogy nem józan.
-Miért hoztál ki?-kérdezte szemrehányón. Nem válaszoltam, csak elindultam a házunk felé. Nem volt messze a romkocsmától. Csak a karját fogtam, de ő jött utánam. Halkan kinyitottam az ajtót, és betuszkoltam magam előtt. Tudtam, hogy anyáék nincsenek otthon, de mégis rettegtem, hogy valaki észrevesz minket.
-Mit akarsz csinálni?-rántotta ki a karját a kezemből. A félhomályban felém fordult. Láttam a szemeit csillogni, és a fogsorát megvillanni, ahogy kaján mosolyra húzza a száját. Ritka alkalom, hogy nem azzal a céllal vonszolok egy lányt a házunk falai közé, hogy ágyba bújtassam, de ez pont egy olyan. Ismételten válasz nélkül hagytam. Az ujjaim vadul tapogatták a falat, keresve a kapcsolót, mire végre ráakadtak. Amalie belépett a fürdőbe.
-Gyere-mondtam végül, látva, hogy tétlenül ácsorog. Megnyitottam a csapot és megmosdattam.
~Amalie szemszöge~
-És te itt, egy női ruhaboltban?-kérdeztem Nevrát.-Csak nem egy hölgy?-tekintettem körbe játékosan.-Azonnal meg akarom ismerni a sógorasszonyt!-jelentettem ki, mintha csak én is a Poehler család tagja lennék.
-Hát...nem-vonta meg a vállát, de közben elöntötte a pír. A tekintete ijedten kereste Roxannét, mire elmosolyodtam.-Majd még beszélek a...hölggyel.-nyomta meg az utolsó szavat, jelezve, hogy a faelienne még számíthat egy találkára. Egyfajta 'ühüm' hangot hallattam, miközben széles vigyorra húztam a számat. A vámpír még motyogott valami köszönést, és kiviharzott. Persze mindketten tudjuk, hogy nem fogja megúszni a piszkálódásomat. Úgy tettem, mintha észre sem vettem volna azt a jelentőségteljes pillantást, amit a mellettem álló kreol lányra vetett, és megindultam a sorok között ruhát válogatni. Igaz nem nagyon találtam olyat, ami az én stílusom, de mégiscsak vettem pár darabot (kizárólag zöldet és feketét).
-Hány óra van?-néztem a lányokra, ahogy kiléptünk a hűvös falak közül, a nyári hőségbe. Elképesztő, hogy más helyeken milyen meleg a nyár.
-Fél hat-nézett a Napra Roxanne.-Nem vagy éhes?-érdeklődött, mire megráztam a fejem.
-Egy hétig is kibírom evés és alvás nélkül.
-És levegő nélkül meddig bírod?-kérdezte szórakozottan Nathalee. Megvontam a vállam. Hazudhattam volna, de nem akartam. Elmondhattam volna az igazat, de nem akartam. Azt gondoltam legjobbnak, ha nem látnak belőlem sokat.
-Van kedvetek fürdeni?-kérdezte Roxanne.
-Hol?-informálódtam.
-A vízesésnél. Hívnám a fiúkat is.
-Fogalmam sincs mit takar az, hogy 'fiúk', de egye fene!-mosolyodtam el. Már akkor, amikor feltette a kérdést, tudtam, hogy igennel válaszolok, de játszottam egy kicsit az agyam. A másik két lány is bólogatott, úgyhogy Roxanne elment megkeresni, az emlegetett fiúkat. Abban a pillanatban, hogy elviharzott, a másik két lány kérdésekkel bombázott, miközben elindultak egy ösvényen, ami gondolom én a vízeséshez vezetett.
-Mi van köztetek?-Nathalee és April egyszerre ragadtak meg.
-Kivel?-ráztam a fejem. Persze tudtam mit fognak mondani, de időt kellett nyernem, hogy átgondolhassam a válaszom.
-Nevrával, kivel?!-legyintett April. Vettem egy mély lélegzetet.
-A szülei neveltek fel. Olyan, mintha a testvérem lenne-magyaráztam, és inkább kihagytam a többit. Talán egyszer azt is elmesélem nekik...talán.-Kiket hoz Rox?-kérdeztem, és elgondolkodtam, hogy milyen fura így becézni a lányt.
-Gondolom én, a gárdavezéreket!-mondta April, mire kérdőn néztem.-Nevrát, Ezarelt, meg a testvérét, Valk...basszus!-csapta homlokon magát.

5.Múlt

-Hát végülis van. De nem tudom, hogy ezt elfogadják-e, mint fizetőeszközt-gondolkodtam hangosan, miközben levettem a táskám, és kotorászni kezdtem benne. Ahogy előrántottam a pénztárcámat, kifordult valami más is. Ijedten vettem fel a kisméretű tárgyat. April nem reagált semmit (vagy csak nem akart).
-Ez xin-mondtam a kis, négyzet formájú ötvöztetet nyújtva a lánynak.-Voltaképp törhetetlen. Fegyvereket is készítünk belőle. A Herzen is ebből készült...
-A mi?-ráncolta a homlokát a fekete ruhás.
-Herzen. Legendás fegyver. A mondák szerint különféle emberfeletti erők övezik, és a villámok közt őrzi három hárpia. Lehetetlen megszerezni.-magyaráztam. Igaz, ő nem tudja, hogy ez az egész nem csak monda. De jobb abban a hitben élni, hogy egy általad épp megismert személy egy átlagos karakura, aki nem fojtogat másokat, amikor azok az igazak álmát alusszák.
-Még nem hallottam róla!-rázta meg a fejét.-Én adok maanát és rögöt, ezért az izéért cserébe, és kvittek leszünk!-váltott témát, miközben kivette a zsebéből a tárcáját.-Ha jól számolom ezért-bökött a kezemben lévő anyagra-olyan 50 maana jár. Az kb. 8 aranyrög-számolgatott. Elővettem még pár xint, és a kezébe nyomtam. Cserébe ő adott 200 maanát és 24 rögöt.
-Ez jól jön. De ajánlom, hogy ne költsd el az összeset, mert még később, ha már beosztottak, j...-akadt meg, majd ismét káromkodott egy cifrát.
-Az Orákulum áldjon meg, neked meg mi bajod van!?-bukkant fel Roxanne és Nathalee két sor közül.
-Be kell osztani!-temette az arcát a tenyerébe, mire a másik két lány arcán végigfutott az idegesség.
-Na ezt hogy magyarázzuk ki?-csattogtatott a nyelvével Nathalee.
-Majd holnap. Ma még ne!-bólintott Roxanne, és szerintem magában pár pillanat alatt minden lehetőséget felvetett.
-Beosztani?-ingattam a fejem, mert én már ott elvesztettem a fonalat, hogy April idegbajt kapott.
-A gárdákba. Van vizsgád? Bármiből is?-informálódott Nathalee.
-Van. Harcművészetből felsőfokúm, középfok méregkeverésből, meg van információgyűjtésből is, bár az illegális-vontam vállat.
-Ennél nem lehetne jobban megkomplikálni?-motyogta a levegőbe, de úgy látszott inkább magától kérdezi, mint tőlünk.
-Tanultam még Mitológiát...-tettem hozzá.-Igaz csak futólag vettük át Eldaryát, inkább a lidérceket és a vámpírokat tanulmányoztuk, meg a Csapás után kénytelenek voltunk a saját fajunkat-rágtam a szám.
-A Csapás?-kérdeztek vissza egyszerre.
-Majd elmondom. Csak nem itt!-néztem körül, mert folyamatosan az az érzésem volt, hogy valaki hallgatózik. Paranoiás vagyok. Vagy skizofrén...De igazam volt. Egy feketébe öltözött valaki lépett elénk. Fél szemét szemfedő takarta, ám a másik lila színű volt. Néhány másodperc alatt belém nyilalt a felismerés, és a szemeim könnybe lábadtak.
-Nevra?-kérdeztem, mire ő csak egy aprót bólintott, én pedig a nyakába borultam. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi év után találkozhatunk. Abban sem voltam biztos, hogy életben van. Nem akartam elengedni, mert attól féltem, hogy újra elveszítem. Megváltozott az a 360 év alatt, mióta utoljára láttam, de a szemében még mindig ott volt az a cinkosság, ami még anno is csillogott.
-Te Eldaryában?
-Téged jöttem meglátogatni-mondtam szarkasztikusan.
-Jókor! De tényleg...hogy kerülsz ide?
-Lidércek-mondtam magyarázatképp, mire ő lesütötte a szemét. Tudtam, hogy sajnálja, és azt is tudtam, hogy nem az ő hibája. De ahogy ránéztem, rögtön láttam, hogy azt hiszi végül hozzámentem Buconhoz.
-Megöltem...-suttogtam, nem törődve a lányokkal, akik értetlenül figyeltek.-Azon az estén amikor elszöktetek-tettem hozzá.-Csak azért mondom, hogy tudd-kerestem a tekintetét. Mikor rámnézett, láttam, hogy könnyezik.
-Sajnálom-mondta alig hallhatóan.-Azóta nem beszéltem anyáékkal-szólt, mire megrándult egy arcizmom. Nagyon tiszteltem Poehleréket, de azt, hogy otthagytak, sosem fogom megbocsájtani Luciusnak és Alexandriának. Szüleim helyett voltak szüleim, de mégis a saját bőrüket mentették, és egyedül hagytak. Régen volt, de most úgy éreztem, teljesen feltéptem azokat sebeket.

4.Kezdődjön a kalamajka

-Na!-csapta össze a tenyerét April.-Kezdetnek adok pár ruhát, hogy ne nézz ki olyan...különcnek-szólt, miközben kinyitott egy hatalmas gardróbot. Végignéztem magamon. Hát igaz ami igaz, az öltözékem eléggé eltért az övéktől. A fekete, magasderekú nadrágomba beletűrtem a szürke pólóm, miközben a karomon ott lógott a terepmintás kabátom. Összetéveszthetetlen voltam az eldaryaiakkal. Roxanne és Nathalee otthonosan mozogtak a szobában, de én idegenkedve toporogtam az ajtó mellett. Gondolataimat (bár próbáltam elterelni) beszőtte a honvágy, és máson sem járt az eszem, csak hogy visszatérhessek Weberbe. Noha tudtam, hogy a lidércnek köszönhetően sosem láthatom viszont a szülőhelyem, de a remény szikrája mégis ott volt a szívem legmélyén.
-Tessék!-zökkentett ki a gondolataimból egy hang. April a szemem előtt ringatott néhány ruhadarabot. Zavartan kézbe vettem, és jobban megnéztem őket.-Vedd fel!-mosolygott a lány bíztatóan.
-Nincs az a Démon!-ráztam meg a fejem. A kezemben tartott darabok...khmm, kicsit túl nyitottak voltak. Mármint értem én, hogy nyár van, de könyörgök, nem áll szándékomban köldökig kivágott pólókban járkálni. Az idáig ágyon ücsörgő Roxanne most felállt, és kikapta a kezemből a felsőt.
-Ezt te sem gondoltad komolyan!-kacagott fel. A talpig feketébe öltözött lány kissé sértetten kapkodta a fejét köztem és a fehérhajú között.
-Van jobb ötleted?-vonta fel fél szemöldökét.
-Van valami a táskádban?-nézett rám az aranytekintetű, miközben felvette a padlóról az említett tárgyat. Idegesen megráztam a fejem, és magamban könyörögtem valami pokoli lénynek, hogy ki ne nyissa a táskámat. Az én titkom...a sajátom.
-Ez mi?-kérdezte a lány, kezei között forgatva a kis fém medált, amit még Nael rögzített rá a zipzárra nagy szenvedések árán.
-Az uroborosz-mondtam. Mindhárman értetlenül néztek rám.-Saját farkába harapó sárkány. Örökké valóság. Capisce?-döntöttem el a fejem.
-Azt nem a humunkuluszok viselik?-hunyorított elmélkedve Nathalee.
-Is...-súgtam. Akárhányszor erről volt szó, ösztönszerűen lehalkítottam magam.
-Figyeljetek!-mondta Roxanne.-Jobb ötlet híján...menjünk a piacra!-adott hangot az általa leglogikusabbnak megítélt ötletnek. Bár nem tartottam jó ötletnek, de mivel így is rengeteget tesznek értem, így felvettem a jópofit, és megindultunk a piacra. Hát, ha idáig nem láttam Eldaryának azt a részét, amelyik pezseg, most volt szerencsém. A piac hatalmas. És rengetegen vannak. Kicsit feszélyezve éreztem magam.
-És ti milyen lények vagytok?-dobtam fel egy témát, próbálva elhessegetni az agorafóbiámat.
-Elf vagyok-mondta mosolyogva Nathalee. Hegyes füleiből, amik kilógtak a haja alól ezt már sejtettem.
-Faelienne-mondta röviden Roxanne. Azt nem tette hozzá, hogy melyik oldalról mi, de látszott, hogy kellemetlenül érinti a téma, így nem is kérdeztem többet.
-Én youkai vagyok-szökdécselt mellettem April. A farkasfülei kilógtak sötét haja alól, így erről sem kérdeztem többet. A lányok hirtelen vettek egy lendületet és befordultak egy üzletbe. Én meg utánuk. Elhúztam a számat, ahogy beléptünk. Mindenhol ruhák. Másoknak ez a Mennyország. Nekem a Pokol. Mivel a többiek odaintegettek a pult mögött álló Purrekonak, én is motyogtam valami idétlen köszönésfélét. A macsek nagyon el volt merülve valaminek a méricsgélésével, de az ökögésemre felpillantott.
-Helló, kedves!-szólt oda, rejtett mosollyal.
Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni azt az érzést, hogy mindenki engem bámul. Mármint, tényleg, nem vagyok egy olyan érdekes valaki! Egészen odáig, amíg meg nem tudod a titkom. Erre a gondolatra csak még hevesebben vert a szívem, így inkább arra próbáltam koncentrálni, hogy mit kéne vennem.
-Egyáltalán mivel fogok fizetni?-fordultam Aprilhez, aki a ruhák között turkált. Más kérdés, hogy magának, vagy nekem keresett-e ruhát.
-Maanával-mondta, mintha ez természetes lenne.
-De azt ugye tudod, hogy nekem nincs olyanom?-érdeklődtem. April száját egy nem túl szalonképes mondat hagyta el.
-Nincs semmid?-masszírozta az orrnyergét.

3.,,Segítség"

Na igen! Roxanne és April sem tudtak arról, hogy pontosan mi is az okozója a bordáimnál lévő sebnek. Sóhajtottam.
-Hát...-kezdtem.-Ki gondolta volna, hogy a lidércek egész jól harcolnak?-nevettem kínosan. Nathalee értetlenül rázta a fejét.-Nem eldaryai vagyok-tettem hozzá, egyfajta magyarázatképp. Erre a lány még furábban nézett rám.-Weberből jöttem. Karakura vagyok-mondtam végül. Nathalee meg se hökkent.
-Hogy kerültél ide?-szegezte nekem a kérdést.
-Elátkoztak...-suttogtam, és összeszorult a torkom, arra a gondolatra, hogy soha többé nem láthatom Rosiert és Naelt. Nathalee válaszképp egyfajta nyöszörgést hallatott. Végül letérdelt elém, és elővette az egyik kémcsövet az övéből. Valamilyen halványzöld keverék volt benne. Elmozdította a véres kötést, és a sebemre öntött belőle. Nem éreztem semmiféle fájdalmat, viszont mikor ránéztem a botrdáimra, már hűlt helye volt a sérülésnek. Azonban az fájt, ahogy Nathalee egy könnyed mozdulattal letépte az oldalamra rögzített kötést. Mondjuk azokhoz képest, amiket idáig megéltem, ez semmiségnek tűnt.
-Először azt hittem vámpír vagy-vallotta be, miközben feltápászkodott.-Hegyes fül, éles szemfogak...-sorolta. Gondolom nem akart kellemetlen helyzetbe hozni, de azért kivettem a hajam a fülem mögül, és a nyelvemmel végigsimítottam a fogsoromon.-Nem mellesleg tiszta vér voltál-csettintett a nyelvével.
-Weberben nem élnek vámpírok-rántottam vállat...már-tettem hozzá magamban.
-Nem is azt mondom!-nevetett harsányan.-Valkyon visszajött?-váltott hirtelen témát. Roxanne boldogan bólogatott.
-Menj üdvözölni-vigyorodott el April, mire Roxanne beleboxolt a vállába.-Auuu!
-Egyenlőre én vagyok az egyetlen nőnemű a báttyám életében, és ez így is van rendjén.
-Jajj Rox, 21 évesek vagytok, ideje lenne elszakadnotok!-mondta April a fejét ingatva, mire Nathalee is bólintgatni kezdett.
-Figyeljetek...szerintem ez a beszélgetés rám nem tartozik, szóval szívesen távoznék...-kezdtem a mondókámat.-De az a nagy helyzet, hogy fogalmam sincs, hogy innen honnan, merre, meddig-húztam el a számat. A lányok észbekaptak, sőt April még homlokon is vágta magát.
-Nem tudom mennyire bízhatunk meg benned...-közölte a puszta tényt Roxanne.-De a szárnyaink alá veszünk-jelentette ki, mire a mellette állóknak eltorzult az arcuk.
-És ha megöl?-kérdezték szinte tökéletesen egyszerre.
-Nem áll szándékomban-hátráltam, de úgy tűnt, észre se vesznek.
-Neked is adtunk esélyt Nath-nézett Roxanne a rózsaszín hajú szerzetre. Az a mennyezetre szegezte a tekintetét.-A te felelősséged!-mondta végül, beletörődve.
-A miénk!-korrigálta April, és egy bíztató mosolyt küldött felém. Mivel Nathalee rájött, hogy kénytelen beletörődni a helyzetbe, bár vonakodva, de elfogadta, hogy anyáskodik felettem. Valamiért van egy olyan előérzetem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni, de vajon miért? Talán azért, mert még én sem tudom, hogy mások mit fognak reagálni a kijelentésemre, miszerint:,,Szia! Most estem be Weberből, és egy olyan fajból származok, amiről még ma is azt hiszitek gyilkol, de szeretném, ha befogadnátok!". És van egy olyan érzésem, hogy ők sem. Hurrá! Jól kezdődik. Remélem nem fogok túl nagy problémát okozni.
-Gyere!-ragadott karon April. Kirángatott a szobából, és végighúzott a folyosón, miközben a lányok utánunk loholtak. Egy fekete ajtó előtt álltunk meg. April kutakodott egy darabig, mire megtalálta a kulcsát, de végül benyitott a helyiségbe, ami (gondolom én) a szobája lehetett. Roxanne belökdösött maga előtt, majd ránk is csukta az ajtót. Ennek a projektnek nem lesz jó vége.

2.Magyarázat

-Egyáltalán miért támadtak titeket a lidércek?-kérdezte a fehérhajú. Most, hogy a fényben állt, láttam, hogy minták díszítik az arcát, de ezeket néhol megszakítja pár forradás.
-Valami szövetség...-kezdtem.-Olyan 500 éve a karakurák és a lidércek kötöttek egy egyezséget. Akkoriban mindkét nép más volt. Akkor volt a legtöbb gyilkos közöttünk is. De a karakurák új vezetője megváltoztatott minket. Csak olyat ölünk aki megérdemli, de szinte mindenki hidegvérű gyilkosoknak tart minket. A lidércek rájöttek, hogy megszegtük a szövetséget. Ez lett a vége.-meséltem el dióhéjban a dolgot. A két lány gondolataikba merülve hallgattak végig.
-Szóval te nem vagy gonosz?!-vonta le a következtetést a feketehajú.
-Dehogy vagyok...-akadtam meg a névvel.
-April-segített ki. A fehérhajúra néztem, aki mosolyogva megrázta a kezem.
-Roxanne vagyok.-legalább tudom a nevüket.-Van még sebed, ezen kívül?-bökött az oldalamon tátongó sebre.
-Nem...vagyis nem hiszem.-ráztam meg a fejem.
-Mindenesetre elviszünk Nathaleehez-billentette el a fejét.
-Roxanne! Roxanne!-kiabálta valaki, mire a lány 180º-os fordulatot vett.
-Igen?-nézett az egyszarvúra.
-Megérkezett Valkyon!-mondta a lény mosolyogva, mire Roxanne hatalmas vigyorra húzta a száját.-Ő ki?-ráncolta a szemöldökét a fiú.
-Nathalee. Csak kipróbáltunk egy új főzetet.-legyintett a talpig feketében álló April, mire én bőszen bólogatni kezdtem. Az unikornis még egy utolsó pillantást vetett rám, majd elviharzott.
-Ki az a Nathalee?-ráztam meg a fejem. De nem kaptam választ, mert másodpercekkel később egy magas férfi lépett hozzánk, aki nem mellesleg kiköpött Roxanne volt. A lány a nyakába borult, mire az mosolyogva átkarolta.
-Hiányoztál-mondta.
-Egyben vagy még?-kérdezte Roxanne, és látazott, hogy könnyes a szeme.
-Nem úgy nézek ki?-kérdezett vissza autómatikusan a fiú. Körülbelül olyan idős lehetett mint a lányok. Szerintem még egy darabig el lettek volna, ha April nem szól közbe.
-Oké, ez egy nagyon szép jelenet, meg minden, de nagyon-hangsúlyozta-fontos dolgunk van-bökött felém a fejével.
-Sajnos való igaz. Majd beszélünk-ölelte át mégegyszer a fiút, aztán motyogott neki egy:,,ő Nath-et", mert az furán nézett rám, majd visszafordult hozzánk. Egy sokatmondó pillantást vetett rám. Aprillal utánasiettünk.
-Ki az a Nathalee?-tettem fel újra a kérdést.
-Az Abszint gárda tisztje. De mindjárt meglátod-válaszolt April. Felsétáltunk a lépcsőn, és egy hatalmas folyosóra értünk, ahol ajtó ajtót ért. A lányok odaléptek egy ajtóhoz a sok közül, és belökték azt. Mivel volt egy olyan érzésem, hogy azt várják, hogy utánuk menjek, így bátortalanul tettem egy lépést. Be kell valljam, soha sem jártam még Eldaryában. Jártam már a Földön, Cloudhillben, és egy alkalommal volt ,,szerencsém" meglátogatni az Alvilágot. Egy életre szóló élmény volt. No nem mintha Weber egy Csodaország volna. Belélptem a szobába. Odabenn világosság uralkodott, és a levegőben különböző bájitalok illata keveredett. A polcokon üvegcsék sorakoztak, mindegyikben löttyök voltak, meg egy-két olyan dolog, amiről jobb, ha nem tudod, micsoda. A falak élénk zöld színekben pompáztak. Ez a rengeteg szín kezdett elszédíteni. A szoba tulajdonosa a sarokban lévő íróasztalnál dolgozott épp. Rózsaszín haja kócos copfban borult a hátára, és tincsei rakoncátlanul estek az arcába. Felülről egy kigombolt ing volt rajta, ami alatt egy rózsaszín haspólót viselt. Rövidnadrágja alól kivillant a combja. Övén kémcsövek helyezkedtek el, szép sorjában. Ahogy meglátott minket, jobban inkább őket, felvillanyozódott. Vidáman Roxanneékhez lépett. Én léptem be utolsónak, sereghajtóként. Becsuktam magam mögött az ajtót, és elég szerencsétlenül megálltam a lányok mögött.
-Kihez van szerencsém?-nézett rám a rózsaszín hajú, ahogy értelmeztem Nathalee.
-Amalie-mutatkoztam be. Nathalee pillantása végigsiklott rajtam, és megállapodott az oldalamon.
-Mi lett?-lépett közelebb, és jobban szemügyre vette, az átvéresedett kötszert. Erre a másik két lány is felém fordult.

1.Otthon

-Add a kötszert!-hallottam egy rekedtes női hangot, de felfogni nem tudtam.
-Túléli?-kérdezte egy sokkal magasabb, nőiesebb hangot.
-Valószínűleg-szólt a másik kurtán. Éreztem, ahogy egyikőjük megtörli a sebem, és bekötözi.
-Vigyük el Nathaleehez!-suttogta a nőiesebb hangú.
-Majd, ha felébredt. Nem szabad benne megbíznunk-mondta határozottan a rekedt. A hang közelségéből ítélve ő látott el. Csend telepedett rájuk, csak a rekedt nő kezei pihentek a karomon. Percek teltek el némán. Felköhögtem. Éreztem, ahogy a nő ujjai ráfonódnak az alkaromra. Nagynehezen kinyitottam a szemeimet és két szétfolyt alakot láttam. A látásomnak kellett pár perc, mire kitisztult. Egy kreol bőrű lányt láttam meg először. Hófehér haja keretezte az arcát, és aranyszín szemei fürkészték az arcomat. Mögötte egy alacsonyabb lény állt, szintén a női nem képviseletében. Sötétbarna haja már-már fekete volt, és acélkék szemei érdeklődve szegeződtek rám.
-Ki vagy?-kérdezte a fehérhajú, akiről kiderült, hogy a rekedt hang tulajdonosa. Mély lélegzetet vettem, és mérlegeltem, hogy meg tudok-e szólalni. Végül kiböktem a nevem.
-Amalie-suttogtam. A barnahajú közelebb lépett, majd letérdelt hozzám. A ruháik furák voltak. A fehérhajú sötétlila felsőt és harisnyát viselt, míg a szoknyája, és a pajzsai(?), amelyek a testét borították, világosszürkében tündököltek. A barna tetőtől talpig feketékben volt. Nadrágja bőr, de a rövidújju felsője egy jóval könnyebb anyagból lehetett. Vállai meztelenül kukucskáltak ki az anyag alól.
-Fel tudsz állni?-kérdezte, mire bólintottam. Mindketten felálltak, és engem is fölsegítettek. A feketeruhás felkapta a táskám és a késem a földről, és elindultunk. Egyikünk sem szólalt meg. Nem tartott sokáig, míg egy hatalmas falhoz értünk. A rekedt lány közelebb lépett a falhoz, és egy ismeretlen nyelven motyogott. A fal belökődött és mindketten megindultak, így én követtem őket. Egy magas férfi állt a kapu mellett. A barna odalépett, és egy összetekert pergament nyújtott oda neki. Az átolvasta, de kérdőn nézett rám.
-Sebesült-magyarázta az alacsony. A magas, vaddisznószerű lény újra bólintott, és beengedett. A fehérhajú bevárt minket.
-Nincs meleged?-kérdezte. Valóban meleg volt. A Nap hétágra sütött, és amint kiléptünk az árnyékból, felhevített. Levettem a kabátomat, és a karomra terítettem.
-Milyen lény vagy?-kérdezte a kékszemű.
-Karakura-válaszoltam tömören, mire a másik kettő megtorpant.-Weberből jöttem-tettem hozzá. A két lány szótlanul toporgott.-De nem fojtogatok másokat. Az csak egy hülye legenda!-ráztam a fejem.
-Hogy jutottál ide?-kérdezte a barnahajú.
-Mielőtt válaszolnék, tisztázhatnánk, hogy pontosan mi az az ,,ide"?-érdeklődtem, mire a két lány összenézett.
-Ez Eldarya-mondta végül az arany szemű.
-Nem omlott össze olyan 4500-4600 évvel ezelőtt?-ráncoltam a szemöldököm.
-Nem. De ezt kizárólag az Orákulumnak köszönhetjük. De ki vele, hogyan kerülsz ide?-váltott más hangnemre.
-Lidércek jöttek Weberbe. Az egyikőjük elátkozhatott. Csak nem értek tündéül.-húztam el a szám.
-Mit mondott?-érdeklődött a fekete ruhás. Egyértelműen bőbeszédűbb volt mint a társa.
-Valami ilyesmit; neniam revenoskien ajn vi iros Via destino en via alta mano Via laboro estas fari ĝin Savu la mondon...-idéztem fel nagyjából a nő szavait. Fogalmam sem volt milyen nyelven beszélt, de reméltem, hogy legalább az eldaryaiak értik.
-Ez nem tünde-rázta fejét.-Eszperantó. Nem mellesleg értelmetlen így, ahogy elmondtad, de a lényege körülbelül ez: sosem mehetsz vissza a világodba, a sorsod a te kezedben van. El kell végezned a feladatod, hogy megmentsd a világot. De mi a feladatod?-elmélkedett.
-Bár tudnám...-masszíroztam az orrnyergem.-Biztos nem térhetek haza?-szorult össze a torkom. Bár családom nincs, de barátaim igen...már ha túlélik a lidércek támadását.
-Ha tükörben fordítanám amit mondtál, így hangzana:,,Soha ne jöjj vissza bárhová is megy, sorsod a te kezedben, munkád meg kell tennie, mentse a világot"-idézte fel.-De ez így értelmetlen.

BEVEZETÉS

Amalie Byrne, egy 'majdnem' átlagos karakura, és 3458 évével tapasztalt is. Csak arra nem számít, hogy mikor Webert lidércek támadják meg, végleg búcsúzik idáigi életétől. Egyetlen szerencséje, hogy Roxanne, April és Nathalee, a három gárdatiszt szárnyaik alá veszik. Eközben Amalie egyre jobban összezavarodik; a honvágy, és az otthonérzet egyszerre tör rá, és próbálja mindkettőt elcsítitani. Régi barátok, titkok, a régi és új élet minden érzelme kavarog benne, és az Orákulumtól kapott feladat sem hagyja nyugodni. Megjárja a Pokol 7 bugyrát, harcol, de közben el akarja rejteni a titkát, és a szívében kavargó érzelmekkel is meggyűlik a baja. Aztán az augusztus végi bál is régi sebeket szaggat fel, nem beszélve a dögcéduláról. De mi van akkor, ha valaki mégis rájön a lány titkára? Honnan tudja, hogy megbízhat-e benne? Amaliet rémálmok gyötrik, amiket nem ért, aztán jön a közös küldetés, ami mindent a feje tetejére fordít. A Rowe ikrek múltja, egy lehetőség, Miiko titka, és a mérhetetlenül sok információ mellett, Amalie észre sem veszi, hogy olyan történik vele, ami már 1400 éve nem...szerelmes lesz.