2.Magyarázat

-Egyáltalán miért támadtak titeket a lidércek?-kérdezte a fehérhajú. Most, hogy a fényben állt, láttam, hogy minták díszítik az arcát, de ezeket néhol megszakítja pár forradás.
-Valami szövetség...-kezdtem.-Olyan 500 éve a karakurák és a lidércek kötöttek egy egyezséget. Akkoriban mindkét nép más volt. Akkor volt a legtöbb gyilkos közöttünk is. De a karakurák új vezetője megváltoztatott minket. Csak olyat ölünk aki megérdemli, de szinte mindenki hidegvérű gyilkosoknak tart minket. A lidércek rájöttek, hogy megszegtük a szövetséget. Ez lett a vége.-meséltem el dióhéjban a dolgot. A két lány gondolataikba merülve hallgattak végig.
-Szóval te nem vagy gonosz?!-vonta le a következtetést a feketehajú.
-Dehogy vagyok...-akadtam meg a névvel.
-April-segített ki. A fehérhajúra néztem, aki mosolyogva megrázta a kezem.
-Roxanne vagyok.-legalább tudom a nevüket.-Van még sebed, ezen kívül?-bökött az oldalamon tátongó sebre.
-Nem...vagyis nem hiszem.-ráztam meg a fejem.
-Mindenesetre elviszünk Nathaleehez-billentette el a fejét.
-Roxanne! Roxanne!-kiabálta valaki, mire a lány 180º-os fordulatot vett.
-Igen?-nézett az egyszarvúra.
-Megérkezett Valkyon!-mondta a lény mosolyogva, mire Roxanne hatalmas vigyorra húzta a száját.-Ő ki?-ráncolta a szemöldökét a fiú.
-Nathalee. Csak kipróbáltunk egy új főzetet.-legyintett a talpig feketében álló April, mire én bőszen bólogatni kezdtem. Az unikornis még egy utolsó pillantást vetett rám, majd elviharzott.
-Ki az a Nathalee?-ráztam meg a fejem. De nem kaptam választ, mert másodpercekkel később egy magas férfi lépett hozzánk, aki nem mellesleg kiköpött Roxanne volt. A lány a nyakába borult, mire az mosolyogva átkarolta.
-Hiányoztál-mondta.
-Egyben vagy még?-kérdezte Roxanne, és látazott, hogy könnyes a szeme.
-Nem úgy nézek ki?-kérdezett vissza autómatikusan a fiú. Körülbelül olyan idős lehetett mint a lányok. Szerintem még egy darabig el lettek volna, ha April nem szól közbe.
-Oké, ez egy nagyon szép jelenet, meg minden, de nagyon-hangsúlyozta-fontos dolgunk van-bökött felém a fejével.
-Sajnos való igaz. Majd beszélünk-ölelte át mégegyszer a fiút, aztán motyogott neki egy:,,ő Nath-et", mert az furán nézett rám, majd visszafordult hozzánk. Egy sokatmondó pillantást vetett rám. Aprillal utánasiettünk.
-Ki az a Nathalee?-tettem fel újra a kérdést.
-Az Abszint gárda tisztje. De mindjárt meglátod-válaszolt April. Felsétáltunk a lépcsőn, és egy hatalmas folyosóra értünk, ahol ajtó ajtót ért. A lányok odaléptek egy ajtóhoz a sok közül, és belökték azt. Mivel volt egy olyan érzésem, hogy azt várják, hogy utánuk menjek, így bátortalanul tettem egy lépést. Be kell valljam, soha sem jártam még Eldaryában. Jártam már a Földön, Cloudhillben, és egy alkalommal volt ,,szerencsém" meglátogatni az Alvilágot. Egy életre szóló élmény volt. No nem mintha Weber egy Csodaország volna. Belélptem a szobába. Odabenn világosság uralkodott, és a levegőben különböző bájitalok illata keveredett. A polcokon üvegcsék sorakoztak, mindegyikben löttyök voltak, meg egy-két olyan dolog, amiről jobb, ha nem tudod, micsoda. A falak élénk zöld színekben pompáztak. Ez a rengeteg szín kezdett elszédíteni. A szoba tulajdonosa a sarokban lévő íróasztalnál dolgozott épp. Rózsaszín haja kócos copfban borult a hátára, és tincsei rakoncátlanul estek az arcába. Felülről egy kigombolt ing volt rajta, ami alatt egy rózsaszín haspólót viselt. Rövidnadrágja alól kivillant a combja. Övén kémcsövek helyezkedtek el, szép sorjában. Ahogy meglátott minket, jobban inkább őket, felvillanyozódott. Vidáman Roxanneékhez lépett. Én léptem be utolsónak, sereghajtóként. Becsuktam magam mögött az ajtót, és elég szerencsétlenül megálltam a lányok mögött.
-Kihez van szerencsém?-nézett rám a rózsaszín hajú, ahogy értelmeztem Nathalee.
-Amalie-mutatkoztam be. Nathalee pillantása végigsiklott rajtam, és megállapodott az oldalamon.
-Mi lett?-lépett közelebb, és jobban szemügyre vette, az átvéresedett kötszert. Erre a másik két lány is felém fordult.