5.Múlt

-Hát végülis van. De nem tudom, hogy ezt elfogadják-e, mint fizetőeszközt-gondolkodtam hangosan, miközben levettem a táskám, és kotorászni kezdtem benne. Ahogy előrántottam a pénztárcámat, kifordult valami más is. Ijedten vettem fel a kisméretű tárgyat. April nem reagált semmit (vagy csak nem akart).
-Ez xin-mondtam a kis, négyzet formájú ötvöztetet nyújtva a lánynak.-Voltaképp törhetetlen. Fegyvereket is készítünk belőle. A Herzen is ebből készült...
-A mi?-ráncolta a homlokát a fekete ruhás.
-Herzen. Legendás fegyver. A mondák szerint különféle emberfeletti erők övezik, és a villámok közt őrzi három hárpia. Lehetetlen megszerezni.-magyaráztam. Igaz, ő nem tudja, hogy ez az egész nem csak monda. De jobb abban a hitben élni, hogy egy általad épp megismert személy egy átlagos karakura, aki nem fojtogat másokat, amikor azok az igazak álmát alusszák.
-Még nem hallottam róla!-rázta meg a fejét.-Én adok maanát és rögöt, ezért az izéért cserébe, és kvittek leszünk!-váltott témát, miközben kivette a zsebéből a tárcáját.-Ha jól számolom ezért-bökött a kezemben lévő anyagra-olyan 50 maana jár. Az kb. 8 aranyrög-számolgatott. Elővettem még pár xint, és a kezébe nyomtam. Cserébe ő adott 200 maanát és 24 rögöt.
-Ez jól jön. De ajánlom, hogy ne költsd el az összeset, mert még később, ha már beosztottak, j...-akadt meg, majd ismét káromkodott egy cifrát.
-Az Orákulum áldjon meg, neked meg mi bajod van!?-bukkant fel Roxanne és Nathalee két sor közül.
-Be kell osztani!-temette az arcát a tenyerébe, mire a másik két lány arcán végigfutott az idegesség.
-Na ezt hogy magyarázzuk ki?-csattogtatott a nyelvével Nathalee.
-Majd holnap. Ma még ne!-bólintott Roxanne, és szerintem magában pár pillanat alatt minden lehetőséget felvetett.
-Beosztani?-ingattam a fejem, mert én már ott elvesztettem a fonalat, hogy April idegbajt kapott.
-A gárdákba. Van vizsgád? Bármiből is?-informálódott Nathalee.
-Van. Harcművészetből felsőfokúm, középfok méregkeverésből, meg van információgyűjtésből is, bár az illegális-vontam vállat.
-Ennél nem lehetne jobban megkomplikálni?-motyogta a levegőbe, de úgy látszott inkább magától kérdezi, mint tőlünk.
-Tanultam még Mitológiát...-tettem hozzá.-Igaz csak futólag vettük át Eldaryát, inkább a lidérceket és a vámpírokat tanulmányoztuk, meg a Csapás után kénytelenek voltunk a saját fajunkat-rágtam a szám.
-A Csapás?-kérdeztek vissza egyszerre.
-Majd elmondom. Csak nem itt!-néztem körül, mert folyamatosan az az érzésem volt, hogy valaki hallgatózik. Paranoiás vagyok. Vagy skizofrén...De igazam volt. Egy feketébe öltözött valaki lépett elénk. Fél szemét szemfedő takarta, ám a másik lila színű volt. Néhány másodperc alatt belém nyilalt a felismerés, és a szemeim könnybe lábadtak.
-Nevra?-kérdeztem, mire ő csak egy aprót bólintott, én pedig a nyakába borultam. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi év után találkozhatunk. Abban sem voltam biztos, hogy életben van. Nem akartam elengedni, mert attól féltem, hogy újra elveszítem. Megváltozott az a 360 év alatt, mióta utoljára láttam, de a szemében még mindig ott volt az a cinkosság, ami még anno is csillogott.
-Te Eldaryában?
-Téged jöttem meglátogatni-mondtam szarkasztikusan.
-Jókor! De tényleg...hogy kerülsz ide?
-Lidércek-mondtam magyarázatképp, mire ő lesütötte a szemét. Tudtam, hogy sajnálja, és azt is tudtam, hogy nem az ő hibája. De ahogy ránéztem, rögtön láttam, hogy azt hiszi végül hozzámentem Buconhoz.
-Megöltem...-suttogtam, nem törődve a lányokkal, akik értetlenül figyeltek.-Azon az estén amikor elszöktetek-tettem hozzá.-Csak azért mondom, hogy tudd-kerestem a tekintetét. Mikor rámnézett, láttam, hogy könnyezik.
-Sajnálom-mondta alig hallhatóan.-Azóta nem beszéltem anyáékkal-szólt, mire megrándult egy arcizmom. Nagyon tiszteltem Poehleréket, de azt, hogy otthagytak, sosem fogom megbocsájtani Luciusnak és Alexandriának. Szüleim helyett voltak szüleim, de mégis a saját bőrüket mentették, és egyedül hagytak. Régen volt, de most úgy éreztem, teljesen feltéptem azokat sebeket.