13.Megmentő

Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. A szerelem. Azt hiszem ez az egyetlen téma amiről utálok beszélni. Nem akarok szerelmet. Egyedül is jól megvagyok. Ez valami eldaryai boszorkányság!
-Sziasztok!-ráztam meg a fejem végül, majd kirohantam. Nem azért, mert drámát akartam rendezni. Hanem, mert nem akartam, hogy lássanak összeroppanni. Kirohantam az épületből. Lendületből felhúztam magam a falra, és leugrottam. Olyan helyre akartam menni, ahová senki sem követ. Elég volt az az egy pillanat, míg megálltam körülnézni, hogy az emlékek rámtörjenek, és hogy a honvágy felordítson a lelkemben. Az ujjaimat összekulcsoltam, és a tarkómra szorítottam. Egész testemben remegtem. Mély levegő...1.2.3. Hallottam, ahogy valaki közeledik. Újra rohanni kezdtem, immár tudatosan az erdő irányába. Az ágak felszakították a bőrt az arcomon, valami megcsípett, és minden kőben megbotlottam. De én csak rohantam, mintha az életem múlna rajta. Nem akartam, hogy így lássanak. Ilyen szánalmasnak. Egyszercsak megtorpantam. Szórakozottan ácsorogtam, miközben a könnyeim az arcomat símogatták, és összegyűltek a kis gödörben a kulccsontom felett. Halvány mosolyra húztam a számat. Valahogy megnyugodtam. Mert ahogy összezárultak mögöttem az ágak eltűnt a külvilág. A külvilág, ami bánt. A külvilág, ami fájdalmat okoz. A külvilág, ami ellenem van. Sóhajtottam. Mi a fenének rohantam el? A monodrámám semmire sem jó, nem fogok vele elmenekülni a valóságtól. A gondolatmenetemet szöszmötölés szakította félbe, ami a mellettem lévő bokorból hallatszódott. Támadó pozíciót vettem fel, és vártam, hogy valaki kilépjen az ágak mögül, de ez nem történt meg. Helyette egy igencsak méretes, fekete, farkas szerű lény lépett elő. Nevra egy ilyenért hagyta el fél szemét. Rámvicsorgott, majd vonyított egyet, és rám vetette magát. Nem tudtam félkészülni. Az egész súlyával rám nehezedett, ezzel is leszorítva a földre. Kezeimet védekezésképp az arcom elé szögeztem. Hiába lehetek bátor egy templomos lovaggal szemben, ha minden nagy testű állatfélétől rettegek. A fogait mélyen a húsomba fúrta, mire beharaptam az alsó ajkam. Hallottam, hogy valaki felém rohan, de az imént emlegetett külvilág kezdett elhomályosodni, a szemeimre fekete ködként hullott az álom.
~Valkyon szemszög~
Futottam, mint minden reggel, de arra nem számítottam, hogy valami kizökkent a rutinomból. A Nap még alig kelt fel, mikor egy vonyítás zengte be egész Eelt. Egy gallytrot vonyítása. Idegesen rohantam az erdő irányába. Már egy hónapja nem volt riasztás, de meglettünk volna nélküle. Mire beértem már nem találtam ott az állatot, csak azt a lányt tegnapról. Nem voltak komolyabb sérülései, néhány karcolás és zúzódás, de a vállán lévő harapás aggasztó volt. Átdobtam a vállamon az ájult lányt, és már indultam volna, mikor megakadt a szemem valamin. Egy ezüst, medálszerű dolognak tűnt. Meg sem néztem tüzetesebben, csak felkaptam, és visszaindultam a HQ-ra. Bekopogtam a gyengélkedőre, bár ezt csak udvariasságból tettem. Eweleinből még azt is kinézném, hogy nem alszik.-Mondd csak...-néztem rá, ahogy beléptem-a gallytrot harapás mérgező?
-Nincs hivatalosan jelentett eset, de bármi lehetséges-sietett oda.-Ez meg ki?-vizslatta lány arcát.
-Amalie, weberi karakura. Tegnap érkezett. Megharapták a vállát-böktem a sebre, ami körül egy lila folt ékeskedett, és több ere is feketének tűnt.
-Szerintem intolarenciája van.
-Kihagytam az egészségügyet, szóval ezzel nem sokat mondasz. Ellenben jelentést kell írnom Miikonak az esetről, úgyhogy ezt is beleírom.
-Mit? Hogy lógtál egészségügyről?-rázta meg a fejét.
-Nem. Hogy intolarenciája van. Fura egy teremtés.
-Mindenkinek vaj van a füle mögött-vonta meg a vállát, miközben nekilátott fertőtleníteni a sebet.
Kiléptem a folyosóra, mire a kék hajú kollégámba botlottam.
-Valkyon-köszönt. Végig néztem magamon, de nem tűntem mézescsupornak, így nem értettem mi ez a mosoly.-Mondd, nem futottál össze Amalieval?
-Épp az imént vittem be a gyengélkedőbe-mondtam szűkszavúan.

12.Diligitis Macram

Fura lány vagyok, de nem várom, hogy bárki is elhívjon. Persze táncolni szeretnék, de elmenni nem. Túl komplikált lennék? Előfordulhat. Kinyílt az ajtó, és pár pillanat múlva a földön feküdtem, miközben valaki rámnehezedett. Azt hiszem azért vagyok folyton a padlón, mert innen már nincs lejjebb.
-Miért kell folyton rámesned?-ütlegeltem az elfet.
-Miért álltál meg az ajtóban?-kérdezte, miközben lefogta az őt verő kezem. Jogos kérdés volt.
-Mindegy, csak szállj le rólam!-hisztiztem. Felállt és nyújtotta a kezét. Bezzeg most egy idegesítő vigyor ült az arcán, de tegnap még hozzámszólni is félt. Megragadtam a kezét, és felegyenesedtem.
-Megjegyzem-kezdte.-Pont meg akartalak keresni. Nem gondoltam, hogy megtalállak-vakarta a tarkóját.
-Jó, nagyon király ez a monológ dolog, meg minden, tőlem aztán majd folytathatod, de inkább azt mondd meg, hogy miért jöttél utánam, fél perccel azután, hogy kiküldtél.
-Miiko keres.
-És ezt nem tudtad volna akkor elmondani, mikor bent voltam? Egy-két kék foltot megúsztam volna-puffogtam. Megvonta a vállát. Ha szemmel ölni lehetne...
-Gyere-intett a fejével, és elindult egy irányba. Megtorpantam.
-Te meg mégis minek kísérsz el?
-Még a végén eltévedsz, aztán meg rám fogod!
-Nonszensz-ráztam a fejem, majd utána mentem.
Benyitott egy hatalmas terembe. A teremben a hajnali homály ellenére is világosság volt. A helyiség közepén egy hatalmas, világító, kék...kő volt. Nem nagyon értettem a funkcióját, így megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, ami nehezen ment, mivel a kékség vonzotta a tekintetem.
-Amalie?-lépett ki mögüle az emlegetett kitsune.
-Igen?-kérdeztem vissza, mert nem nagyon tudtam mivel válaszolni a nevemre.
-Szerettem volna beszélni veled a...-kezdte, de elakadt. Megráztam a fejem, és vártam, hogy folytassa, de ez nem történt meg. Ijedten meredt a hátam mögé. Már épp felkészültem, hogy szétrúgjam a mögöttem álló mumus fejét, de mikor megfordultam, rá kellett jönnöm, hogy szó sincs semmilyen mumusról. A mögöttem tornyosuló kő kéken izzott, amit akkor még nem csinált, mikor beléptem. Miért történik minden, akkor amikor én betoppanok valahová? Lustálkodhat az őrördögöm! Hirtelen egy fehér fényesség övezte a világító sziklát, és egy női alak libbent elő a semmiből. Lépkedett, de olyan könnyeden sétált, hogy úgy tűnt, mintha a talpa nem is érintené a talajt. Egész közel lépett hozzám, én pedig nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, így csak álltam földbe gyökerezett lábakkal, és vártam, hogy mi fog történni. A nő megfogta a bal csuklómat, két keze közé vette, de közben végig a szemembe nézett. Mintha a pillantása a csontomig hatolt volna, mintha látta volna a lelkemet. Egy halovány mosoly kiséretében távozott.
-Ez meg mi a fészkes fene volt?-kérdeztem idegesen.
-Mit akarhatott?-nézett Miikora Ezarel.
-Mutasd a csuklód!-utasított a róka. Odanyújtottam a bal alkarom. A lány kigülyvedt szemekkel nézett a kezemre. Reakcióját figyelve, az én tekintetem is levándorolt az odanyújtott végtagomra. Ahogy megpillantottam, úgy éreztem magam, mint akit fejbe vágtak.
-Mi a Jó Démon ez?-kérdeztem kétségbeesetten, miközben a kitsune és az elf között kapkodtam a fejem. Nem is tudom, hogy a sírás vagy az ájulás kerülgetett. A pulzusom az egekbe szökkent, a szívverésemet hallottam a fülemben, és az idegeimen zongorázott valamelyik agylakóm. A kékhajú közelebb lépett, amikor meglátta a róka elszörnyedt arcát. Már-már óvatosan nézte meg a kezem, majd le is engedte. Nem mondott semmit, még akkor sem, amikor leengedte a kezem.
-Ez mi?-kérdeztem újra, mostmár kevésbé hisztérikus hangnemben. Legalábbis úgy terveztem.
-Diligitis Macram-suttogta Miiko.
-És ez mire jó?-informálódtam, mert egy latin névvel nem lettem okosabb.
-A szívnek ki kell egészülnie-magyarázta.-Az azt fogja jelezni, hogy megállapodhatsz az mellett, aki kiegészíti.
-Mármint?
-Mármint jelezni fogja az igaz szerelmet-mondta, mire valami elgyengült, vékony és elég pszihés vihogást hallattam.
-Igaz szerelem? Most komolyan?

11.Bálcsevej

Körbetekintettem, de mivel még túl korán volt, senkivel sem találkoztam. Minden mindegy alapon, benyitottam egy ajtón. Egy hatalmas teremben találtam magam, ahol sok asztal húzódott. Senki sem volt bent, így sarkon fordultam. Őszintén, nem is tudtam kit keresek hajnalok hajnalán. Megpróbáltam memorizálni az útvonalat. Lenyomtam a kilincset, és újra kiléptem az aulaszerű helyiségbe. A lépteim vízhangot vertek, ahogy egy másik ajtóhoz igyekeztem. A kezem megpihent a kilincsen, és reméltem, hogy most jó bejárat előtt állok. És bingó! Odabenn félhomály honolt. A polcokon sorakoztak az üvegcsék, fiolák és kémcsövek. A helyiségbe lépve felfigyeltem egy olyan apróságra, ami idáig elkerülte a figyelmem. Mégpedig az, hogy nem egyedül vagyok a helyiségben. A békésen szuszogó elf az asztalra borulva aludta az igazak álmát. Magamban elfojtottam a kuncogást, és a lehető meg csendesebben léptem közelebb. Kék haja alól kilógott pár papír. Az egyiken hatalmas betűkkel az állt, hogy:JELENTÉS. A kíváncsiságom győzött, így óvatosan kihúztam a lapot. A 'gárdavezérem' kacskaringós írása kanyargott a sorokon. Kihúztam egy széket és lehuppantam mellé, majd billegve olvasni kezdtem. Mindenféle információk voltak rajta, helyek, számomra ismeretlen nevek, időpontok. Leraktam a lapot, és folytattam a billegést. Kár, hogy nem úgy sikerült a gyakorlat, mint terveztem, így pár másodperc múlva hatalmas csörömpöléssel zuhantam a padlóra, felkeltve ezzel a mellettem bóbiskoló elfet. Meg úgy egész Eel-t. Csak hozom a formám.
-NEM!-ordította Ezarel, a szívbajt hozva rám. Nem tudom mit álmodhatott...talán jobb is.-Te meg mit keresel itt?-ébredt fel teljesen.
-Nem bírtam aludni-vontam meg a vállam.
-És ezért belopóztál, hogy nézhess miközben alszom. Mi vagy te, valami pszichopata?!-húzott fel a földről.
-Most jöttem, és nem néztelek-ellenkeztem.-Csak gondoltam szólok, hogy mától én is boldogítalak-villantottam rá egy széles mosolyt.
-Abszintos lettél?-kérdezte kissé meghökkenve, mire bólintottam.-Az uruborosz, aztán ez. Összezavarsz.
-Ez még semmi-legyintettem.-És van valami amiben segíthetek?-kérdeztem, leginkább udvariasságból.
-Erről jobb lenne Kerót kérdezned-szólt hanyagul.-Gondolom akad tennivaló a bállal kapcsolatban.
-Bál?
-Bál. Ünnepély. Szoktak táncolni rajta, meg inni...Nevra vedelni, de az mellékes.
-Tudom mit jelent az, hogy bál. Csak azt nem, hogy milyen-tördeltem az ujjaimat. Csak ne legyen kötelező a részvétel.
-Ja, hogy úgy. Holnapután lesz a Megalakulás ünnepe, amire bálat szoktunk szervezni,-hadarta fontoskodva.-és ilyenkor relytélyes módon mindig történik valami, ami miatt Nathalee nem tud résztvenni rajta, így magam kell megoldanom a dolgokat.
-Hogy érted azt, hogy megoldod a dolgokat?-vontam fel fél szemöldököm. Bár semmi xinért nem vallottam volna be, de elkezdett érdekelni, hogy milyen is egy eldaryai bál.
-A gárdavezérek szokásosan a tiszteket viszik a bálba, és velük táncolják el a nyitótáncot. Így nekem kéne vinnem Nathet. Csakhogy ő nem tud táncolni, így mindig tesz valamit az ellen, hogy el kelljen jönnie. No, nem mintha olyan nehéz lenne párt találni!-nevetett fel, értékeltetve, hogy ,,tapadnak rá a nők", bár ebben én kételkedtem. Az egyetlen dolog, ami ebben a férfiben érdekes volt számomra, a fiatalsága.-De már évek óta csak az abszint gárda szegi meg a hagyományokat-húzta el a száját.
-Szóval, ha jól értelmezem-kezdtem.-Ez az egész megalapulás vagy minek az ünnepe, arról szól, hogy nagyon fura, hagyományokat követve csináltok mindent, táncoltok, és leisszátok magatokat a sárgaföldig.
-Az utóbbi rám nem jellemző-rázta a fejét. Álszent.
-Hazudj két nagyobbat-nevettem fölényesen, jelezve, hogy engem nem tud átverni. Forgatta a szemeit.
-Ha mást nem akarsz, már mehetsz is-terelt ki.
-Így lesz. További szép...-akadtam meg.-álmokat-integettem az ujjbegyeimmel, majd kivonultam a teremből.
Egész kíváncsi lettem ezzel az egész bál üggyel kapcsolatban.

10.Beilleszkedni könnyű?

-Amalie-néztem a lány szemébe-Byrne-tettem hozzá. A kitsune végigmért, aztán a szemembe nézett, és mintha egy halvány mosoly futott volna végig egy röpke pillanatig az arcán.
-Ismertem a szüleidet-mondta végül.-Hogyan kerültél ide. Tudtommal Delilah és te Webe...-kezdte, de mielőtt még végigmondta volna, félbeszakítottam.
-Delilah meghalt-néztem mélyen a szemébe.-Engem pedig elátkoztak.
-Ohh...mikor érkeztél?
-Három után találtuk meg Aprillel az erdő szélén-mondta Roxanne.
-És miért nem hoztátok hozzám?-vonta fel a szemöldökét a feketehajú.
-Elláttuk, aztán velünk maradt. Csak szenvedne a menedékben.
-De akkor is szólhattatok volna, hogy beosszuk! Ez így nincs rendjén.
-Mostmár úgy is mindegy. Tudod nem kell rágódni a múlton-mondta a faelienne kissé gúnyosan.
-Mindegy. Keró beosztja és kész.
Mivel rájöttem, hogy ma már valószínűleg nem alszok, a kitsune után mentem. Ő elsétált velem egy nagy, díszes ajtóig, aztán otthagyott. Kedves teremtés. Mindenféle jelzés nélkül beléptem. Az unikornis, akivel már egyszer találkoztam, egy adag papír fölé görnyedt, és az érkezésemre összerezzent.
-Nathalee?-nézett rám.
-Nem épp. Amalie vagyok-billentettem el a fejem.-A 9 farkú rókalány küldött, hogy ossz be-vontam meg a vállam.
-Miiko? De hát te nem is Eelből vagy.
-Weberből jöttem. És itt ragadtam.
-Ülj le-törte meg végül a csendet, ami az utolsó mondatom után állt be. Kinyitott belőle egy fiókot, és kihalászott belőle egy pergament. Kérdéseket tett fel. Volt pár dolog amiről már hallottam, de mindig csak úgy ítéltem meg, hogy ,,ez is Eldarya". Lehet jobban kellett volna rájuk figyelnem. Mindegy, végül csak túlestünk rajta. Unottan kopogtattam a körmeimmel az asztalon, amígy vártam, hogy ez a Keró kalkuláljon.
-Az abszint gárdába kerültél-mosolyodott el.
-Ez valami alkoholisták gyülekezője?-fintorogtam, mert az abszintról rögtön az alkohol jutott eszembe.
-Nem. Az alkimista gárda.
-Remek!-tapsikoltam. Igazából a legkevésbé sem érdekelt a dolog, inkább aludni szerettem volna, bár annak már lőttek.-Akkor most mehetek?
-Még van egy másik teszt. Az alapján kapni fogysz egy familiárist.
-Nem áll szándékomban vigyázni rá. Nem illek abba a szerepbe.
-De ez egy fontos dolog.
-De tényleg nem szeretnék. Olyannak adj, aki tudna róla gondoskodni. Én az állatokat megenni szeretem, nem nevelni-ráztam meg a fejem, majd mielőtt még válaszolhatott volna, elsiettem. Magamban átgondoltam az útvonalat, és visszasétáltam a befogadóm szobájába. Az üresen állt. Gondolom megejtették a találkát Nevrával. Levetettem a cipőm, és leültem törökülésbe a padlóra. Azt hiszem a sors keze van abban, hogy odakerültem, ahova. Roxanne 10 perccel utánam érkezett. Felkapcsolta a villanyt, hogy ne legyünk félhomályban.
-Na! Hova kerültél?-kérdezte mosolyogva.
-Az abszintba-rajzoltam köröket a padlóra az ujjammal.
-Ezarel lesz a gárdavezéred, és Nathalee a tiszt. De nem fogtok egész nap kísérletezgetni, ne aggódj-nevetett, mikor meglátta az arcom. Hát, mit ne mondjak, az elflány szobája nyomot hagyott bennem.-De holnap azért szólj nekik. Valószínűleg a laborban lesz legalább az egyikük.
-Rendben-mosolyogtam rá, hogy ne tűnjek túl komornak.
-Megágyazok neked, és alhatunk-nyitotta ki a szekrényét, majd kivett belőle egy sötétkék ágyneműt. Pár mozdulatába telt, és máris volt nyugvóhelyem a fal mellett lévő kanapén. Ledőltem, de természetesen nem tudtam aludni. Nyitott szemmel bámultam a plafont. Azon kattogtam, hogy vajon a rókalány mennyit tud rólam, és, hogy mi az oka annak, hogy pont az alkimisták közé kerültem. Azt hiszem ezekre a kérdésekre nem kapok választ.
Mivel egy szemhunyásnyit sem aludtam, már hajnalban talpon voltam. Ahogy láttam a Napot felkelbukkani, kibújtam a takaró alól, és a lehető legcsendesebben kilópództam a szobából. Ez mind szép és jó, csak az a helyzet, hogy innen nem nagyon tudtam hova menni. Elindultam abba az irányba, amerre tegnap mentünk Miikoval. Egy hatalmas teremben találtam magam, ahonnan rengeteg ajtó nyílt. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam.