~Ezarel szemszöge~
Nem szóltam semmit, csak bementem a helyiségbe.
-Jó hogy jössz!-szólt Ewelein, közben fel sem nézve.-Belekevernéd az arkánport a léthe-vízbe?
-Mi történt vele?-kérdeztem. Ha Miiko ezt megtudja...
-Gallytrot támadás-sóhajtott.
Odaléptem a polchoz, és levettem egy kis tálat. Beleraktam a port és hozzákevertem a vizet. A kék szín lassacskán tűzpirossá változott. Leraktam a szekrényre az ápoló mellé, és figyeltem a precízségét.
-Biztos, hogy gallytrot volt?-vizsgáltam meg jobban a sebet. A fognyomok egyértelműen az említett familiárishoz tartoztak, ám még senki sem mutatott ilyen reakciót egy szimpla harapásra.
-Valkyon hozta be, erről őt kérdezd!-legyintett, majd belekente a keveréket a sebbe.-Egyáltalán mit keresett az erdőben? A Menedék el van kerítve...
-Gárdista-cáfoltam meg az elméletet, miszerint egy megszökött menekült.-Történetesen az én gárdistám.
-Abszint gárdás, huh?-nevetett kis gúnnyal.-Akkor megérthetné, hogy nem megyünk meg nem szelidített familiárisok közelébe.
-Nem tudhatta-vettem védelmembe, talán azért, mert így, hogy nincs eszméleténél, bárki bánthatja.
-Ezarel mi ütött beléd? Arról vagy híres, hogy milyen magasak az elvárásaid, erre jön egy vadidegen, és teljesen megváltozik a véleményed. Ez nem te vagy-mintha szomorú lenne a hangja. Tudtam mi bántja. De eszem ágában sem volt felhozni a dolgot. Ahhoz én túl gyáva vagyok, és szerettem volna, ha ő is megfeledkezik arról, amiről meg kell feletkeznie.
-Olyan fiatalnak néz ki-tűnődött a volt gárda tagom.
-Lassan öregednek. Nevrával cukkolták egymást, ha minden igaz 3000 valamennyi éves.
-Tudom. De még mindig olyan fiatalos az arca. Hasonlít...
-Hasonlít Cleora, tudom-szívtam be élesen a levegőt. Tudtam, hogy mire akar kilyukadni és mérges voltam.-Ne kezdjük megint, jó?-masszítoztam az orrnyergem. Nem válaszolt, de legalább a látogatásom ideje alatt, nem is szólalt meg többször.
Miután elhagytam a gyengélkedőt új munkát kerestem magamnak. Leltároztam a laborban. Már felével kész voltam a dologgal, mikor valaki kopogott.
-Gyere!-kiáltottam.-Mi járatban, kollegina?-néztem meglepetten Roxannere. Bár együtt nőttünk fel, nem volt közöttünk különösebb barátság.
-Neked is napsütéses jó reggelt! Hoztam kávét-rakott le elébbem egy csészével.-Meg egy küldetést-tett le az asztalra egy borítékot.
-Milyen küldetés?
-Te és én. Valami alkímiai dolog, nem értek hozzá.
-És minek kellesz egy alkímiai feladathoz.
-Gondolom én, jobb, ha nem egyedül mész. Még a végén megtámad egy vad pimpel-csipkelődött.-Amúgy nem tudom, el sem olvastam.
-Scarlett-hágó, így már érthető a dolog. Szükség van pár driád könnyre, és gyúrható üveg sem ártana.
-Most komolyan, gyúrható üveg? Miért nem vesztek Purroynál?
-Vennénk, ha lenne-legyintettem lemondóan.-Mikor kell menni?
-Ma este hatkor indulunk. Ha minden jól megy, akkor délután háromra itthon is leszünk.
-Szóval megússzuk a báli szervezkedést.
-Nagyjából. Amalie hogy van?
-Honnan tudsz róla? Amúgy nem tudom.
-Valkyon-csettintett.-Mindegy, megyek. Ma én vezetem az edzéseket.-válaszul csak intettem, és belekortyoltam a kávéba.
~Amalie szemszöge~
A fejemet fájlalva keltem fel. Egy nagy teremben ébredtem, amiben sorban ágyak húzódtak. Egy halványkék hajú elfnő lépett hozzám.
-Hogy érzed magad?
-Fáj a fejem-pislogtam, hogy kitisztuljon a látásom.
-Az ezzel jár. De legalább a sebed jól van.
-Mi történt?
-Megtámadott egy Gallytrot, és megsebesültél. Szerencséd van, hogy nem lett nagyobb bajod-mondta, és a hangján hallatszott az ellenszenv, aminek nem nagyon értettem az okát.-Már kezd elmúlni a nyom. Már nem lila-bökött a vállamra, mikor is megállapododott a szeme a csuklómon virító tetováláson. Lehunytam a szemem, majd szaggatottan kifújtam a levegőt. Az arcáról eltűnt a gúny, és emberiség vette át a helyét. Én kerültem a szemkontaktus, de éreztem, hogy ő továbbra is engem vizslat.
-Bekötöm, jó?-kérdezte, hangjában együttérzést véltem felfedezni. Láttam az arcán, hogy harcot vív önmagával, miközben fásliba tekeri a jelet.
